Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Konami válaszolt a játékosok legégetőbb kérdéseire a Metal Gear Solid Delta: Snake Eater fejlesztésével kapcsolatban, az egyik információ arra vonatkozik, hogy a sorozat híres alkotója, Hideo Kojima részt vesz-e a remake elkészítésében. Nemrég derült ki, hogy a címért felelős fejlesztők a Konami munkatársaiból álló csapat, méghozzá a Virtuos-szal közösen, utóbbi számos népszerű IP-nek, például a Final Fantasy-nak, a Dark Soulsnak és a NieR: Automatanak dolgozott támogató stúdióként. Most a a Konami szóvivője beszélt Hideo Kojima és a készülő játék kapcsolatáról.
Megerősítették, hogy a neves rendező nem vesz részt a remake fejlesztésében, a szóvivő azonban megemlítette, hogy a csapat keményen fog dolgozni azon, hogy fenntartsa a munkássága által hozott örökséget és kijelentette, hogy „keményen fog dolgozni ezen a remake-en és a portokon is (a Metal Gear Solid: Master Collectionhöz), hogy több platformon még több játékos élvezhesse a világ minden táján”.
ronalddo
2 éve, 7 hónapja és 2 heteVárható volt sajnos, szóval ez már nem lesz ugyanaz…
fighterlaci
2 éve, 7 hónapja és 2 heteAz nem túl jó hír a játékra nézve..
patrik94
2 éve, 7 hónapja és 2 heteRIP Metal Gear Solid Delta: Snake Eater.