Heteken belül jön a demó és az előrendelési fázis a System Shock Reduxból

2021. január 24.
17.4731
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
A System Shock Remake kapcsán megerősítette a Nightdive, hogy heteken belül élesednek az előrendelések, és nagyjából ezzel egy időben debütál az alkotáshoz kapcsolható demó, amit kipróbálhatnak majd az érdeklődők.

Nagyjából februárra várhatjuk mindezt, ha minden a tervek szerint alakul, sőt mi több, az eredeti tervek úgy szóltak, hogy a System Shock 2: Enhanced Editiont is mellécsomagolják, de végül a remake annyira kinőtte magát, hogy elengedték ezt az ötletet. Ettől függetlenül azok, akik előrendelik a játékot, azok megkapják ezt is, valamint azok is, akik Kickstarteren legalább 30 dollárral támogatták a remake elkészültét.

Jött egyébiránt egy kis gameplay felvétel is a felújításból, amelyek közül az egyiket megosztotta a Nightdive fejese, Stephen Kirk a Twitterén, íme:

System Shock Remake kapcsán megerősítette a Nightdive, hogy heteken belül élesednek az előrendelések, és nagyjából ezzel egy időben debütál az alkotáshoz kapcsolható demó, amit kipróbálhatnak majd az érdeklődők.'>
3 hozzászólás

Ronalddo

3 éve, 6 hónapja és 4 napja

Várjuk sok szeretettel! mosolygó smiley

válasz erre

Patrik94

3 éve, 6 hónapja és 5 napja

Imádtam régebben, várós ismét! mosolygó smiley

válasz erre

Direktor

3 éve, 6 hónapja és 5 napja

Nem nyűgözött le.

válasz erre
System Shock Remake
16.490 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaBotyi profiljaKisember001 profilja