Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A DICE fejlesztőcsapata nemrégiben bejelentette, hogy terveik szerint hét játékmóddal kerülhet a boltok polcaira novemberben a Battlefield 4, amelyek között öt régi és két vadonatúj opciót is találhatunk majd. A régi és egyben jól bejáratott játékmódok között a Conquest, a Rush, a Team Deathmatch, a Squad Deathmatch és a Domination találhatók, míg az új lehetőségek tekintetében az Obliteration és a Defuse névre keresztelt opciók várhatók.
A Battlefield hivatalos blogján a DICE megerősítette továbbá, hogy a premierkor tíz pálya lesz elérhető a többjátékos módhoz, amelyeken kivétel nélkül kihasználhatjuk majd az összes játékmódot is.
Természetesen a Battlefield 4-hez a későbbiekben rengeteg új tartalom érkezik még DLC csomagok formájában, így újabb csataterek és a korábban beharangozott Commander Mode is várat magára.
mrxten
12 éve, 4 hónapja és 3 heteAz Obliteron módban egy véletlenszerűen elhelyezett bombát kell majd megszerezni és felrobbantani vele az enemi 3 bázisának egykét egy közepes méretű térképen.
A Defuse játékmódban pedig kizárólag gyalogság fog egymás ellen harcolni úgy, hogy mindenkinek csak 1 esélye van, nincs respawn lehetőség.
Piszkosul várom már a bétát, ha normálisan fut a gépemen akkor azonnal előrendelem.
tardief88
12 éve, 4 hónapja és 3 heteBF3-ban is van pár mod amivel snki sem játszik. Én is nagyon várom már, de leghamarabb nyáron veszem meg valószínűleg 🙁 több okból kifolyólag.
angryknight
12 éve, 4 hónapja és 3 heteén még a 3-dik részt várom hogy olcsóbb legyen 😛
mrxten
12 éve, 4 hónapja és 3 hetetessék 4 dollár ennél olcsóbb sosem lesz 🙂
https😕/www.humblebundle.com/
angryknight
12 éve, 4 hónapja és 3 hetetudom hogy van ez de így kártyával nem tudok fizetni 😛
mrxten
12 éve, 4 hónapja és 3 heteakkor nézz körül a használt játékok között, hátha valaki meg akar tőle szabadulni
tardief88
12 éve, 4 hónapja és 3 heteValakit kérj meg, mert ez egy nagyon jó ajánlat 1000 Forintért ?!
mrxten
12 éve, 4 hónapja és 3 heteide nézz mit találtam neked 🙂
http😕/konzol-jatekszoftver.vatera.hu/jatekszoftver/pc_jatek/akcio_haboru/elado_battlefield_3_es_sims_3_alapjatek_1790618510.html
tardief88
12 éve, 4 hónapja és 3 heteCsak nekem gyanús, hogy az eladó humble bundle-en vette a játékot?
BF3 és Sims egyben ráadásul 10 darab? 😮 Köcsögség, ha így csinálta…
mrxten
12 éve, 4 hónapja és 3 hetenem tökmindegy, hogy hol vette? 😄
ha nem tudod megvenni humble bundle-en akkor így is jól jársz
tardief88
12 éve, 4 hónapja és 3 heteErkölcsi szempontból nézve nem az igazi. A humble bundle célja jótékonyság és nem az, hogy megszerzed olcsón aztán eladod drágábban.
mrxten
12 éve, 4 hónapja és 3 heteerről egy kép jut eszembe
csávó áll egy magas fal előtt lábujjhegyen és szemmel láthatóan szeretne a fal túloldalára átjutni nagyon, a lába alatt pedig létrák hevernek szanaszét eldobálva…
remélem értetted a célzást
tardief88
12 éve, 4 hónapja és 3 heteIgen értem. Azért remélem többen osztják az én véleményem, mint a tied…
Ráadásul mindkettőt utalni szóval aki meg tudja venni a vaterás bácsitól az humble-ön is meg tudja. Humblen-ön olcsóbb és mégiscsak jótékonyság.
mrxten
12 éve, 4 hónapja és 3 hetehát ezt nem hiszem el 😄 én itt próbálok neked segíteni te meg jössz ezzel a marhasággal 😄 na részemről téma off
…
angryknight
12 éve, 4 hónapja és 3 hetehát szerintem is 😛
tardief88
12 éve, 4 hónapja és 3 heteFelfogásom soha nem volt az igazi 🙂
angryknight
12 éve, 4 hónapja és 3 hetekösz de így nem 😛
totyak
12 éve, 4 hónapja és 3 heteA DLC-ket köztudottan semmire nem tartom, de az mindenképpen jó dolog, hogy ilyen sokféle játékmóddal ruházták a fel az új BF-et.
mrxten
12 éve, 4 hónapja és 3 hetea bf3 esetében a dlc -k térképei ezerszer jobbak mint az alapjáték térképei (szerintem)
főleg az Armored Kill és az End Game térképei
tardief88
12 éve, 4 hónapja és 3 heteA dLC-k tartalma nekem nagyon tetszik és örülnék ha meglennének, de nagy lehúzásnak tartom minden játék esetében ahol DLC-k vannak. Valaki megveszi 10-12 ezerért a játékot aztán mégegyszer ennyi el kellene költenie, hogy meglegyen minden. Ettől jobban csak a BF3 prémium változatát nem szeretem mivel ott a prémiumosok kapnak néhány fegyvert ami jóval erősebb a többinél (sniper).
BF4-et ha megveszem akkor biztos, hogy prémiuumot fog a DLC-k miatt, de azt csak jövő nyáron, mert addigra kicsit redukálodik az ára-remélem-.
c4nn1b4l696
12 éve, 4 hónapja és 3 heteRemélem ezt nem böngészőből kell már indítani.
laci3311
12 éve, 4 hónapja és 3 heteazt én is remélem..
bleksz
12 éve, 4 hónapja és 3 heteA jelenlegi bemutatóvideó szerint nem kell hozzá böngésző (nem mond rolla semmit csak a képek alapján mondom)
bleksz
12 éve, 4 hónapja és 3 heteNem tudja valaki, hogy a bétát mikor nyitják meg? (hallottam október 1-et de már nem nagyon hiszek a játékiparban közölt dátumokban)
bleksz
12 éve, 4 hónapja és 3 hetetuti, hogy humblebundle
mrxten
12 éve, 4 hónapja és 3 hete100% hogy böngészőből kell majd indítani
reeper
12 éve, 4 hónapja és 3 heteÚgy lesz, hát battlelog van neki 😄
Már ha most felmész battlelogra ott van neki már a kis fül.
bleksz
12 éve, 4 hónapja és 3 heteMedal of honor warfighterhez is ott van még se kell abbol luncholny a multyt
mrxten
12 éve, 4 hónapja és 3 hetea Medal of honor warfighter -t nem a DICE kalapálta! 🙂
erkxt-hun
12 éve, 4 hónapja és 3 heteAzt esetleg nem tudjátok ,hogy ha most az otthoni gépemen nincs internet hogyan indítsam el a bf3 single játékot? mert ugye ha ráklikkelek akkor egyből azt írja nem tud kapcsolódni az originhez .. pff 🙁
tardief88
12 éve, 4 hónapja és 3 heteElméletileg tudsz játszani offline is. Legalábbis most hirtelen azt olvastam neten. Google-be keress rá kiad elég sok találatot.
csd14prime
12 éve, 4 hónapja és 3 heteEnnek az MP-je tokeletes lessz! Mar nagyon varom!