Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Habár az Adhesive Games korábban egyszer már bejelentett napra pontos megjelenési dátumot a Hawkennel kapcsolatban, de az illetékesek később elcsúsztatták a premiert, így az alkotásról jelenleg annyi biztos csupán, hogy valamikor 2013 elején érkezik. A csapat pedig a minp bejelentette, hogy továbbra sem tudnak ennél pontosabb információkkal szolgálni a rajongók számára, napra pontos megjelenési dátumról ugyanis egyelőre még korai lenne beszélni a free to play alapokon nyugvó, lépegetőket a középpontba állító akciójátékhoz.
Amire mérget vehetünk, hogy az alkotás nyílt béta tesztjei december 12-én kezdődnek, így aki szeretne, az aznap már alaposan bele is kóstolhat a játékba, ami a fentiek értelmében egyelőre még kérdéses, hogy pontosan mikor is érkezik.
vendeg
13 éve, 1 hónapja és 1 heteKíváncsi vagyok rá, elég régen készül…
vendeg
13 éve, 1 hónapja és 1 heteNagyon elhúzzák, remélem, azért mert nagyon jó lesz!🙂
vendeg
13 éve, 1 hónapja és 1 heteSzerintem nem azért hanem mert képtelenek egy időpontot betartani…😖
vendeg
13 éve, 1 hónapja és 1 heteKép alapján elég ütős lesz!
vendeg
13 éve, 1 hónapja és 1 heteSose hallottam erről😮
vendeg
13 éve, 1 hónapja és 1 heteAlig várom, az egyik legígéretesebb scifi game.
vendeg
12 éve, 5 hónapja és 3 heteRemélem hamar kész lesz már mert nagyon kiváncsi vagyok rá