Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Egyre közeleg a 2015-ös év egyik legjobban várt eseménye, a CES 2015, melyet minden évben január elején tartanak meg, az eseménnyel kapcsolatos hivatalos szivárogtatások pedig már az ASUS részéről is megkezdődtek. Nemrég egy videót osztottak meg a YouTube csatornájukon, mely a közelgő okostelefonjukat hivatott felvezetni. Az újdonságról persze sok mindent nem tudtunk meg, viszont a videó egy részében megfigyelhető a készülék érdekes hátsó fele.
A nagyon rövid részletből arra lehet következtetni, hogy az LG korábbi megoldásához hasonlóan az ASUS újdonsága is kap egy hátsó gombot, mely akár ujjlenyomat olvasóként is funkcionálhat majd. A 2015-ös évre amúgy is sokan azt várják, hogy az Apple riválisai szépen lassan kidolgozzák saját, jól használható ujjlenyomat olvasójukat, az ASUS pedig szeretne minél feljebb lépni az okostelefonok piacán, így nem lenne meglepő húzás tőlük. Az biztos, hogy január 5-én minden kérdésünkre választ kapunk.
kpal
11 éve, 3 hete és 3 napjaCES várom Tv-k miatt is 🙂
ronalddo
11 éve, 3 hete és 3 napjaMondjuk ennek van értelme, így hogy hátul van és kézre esik. Gyakorlatilag teljesen automatikussá is tehető vele a védelem.
totyak
11 éve, 3 hete és 3 napjaIgazából mindig egymás ötleteit nyúlják a gyártók, szóval nem lenne meglepő, ha ezt is másolnák.
hentes
11 éve, 3 hete és 3 napjaNem rossz, bár ha ellopják a telefonomat akkor teljesen mindegy, kéri e az ujjlenyomatomat vagy sem…😄