Ebből az interjúból kiderül, hogy a játékban fő hangsúly a játékos szabadságán lesz ezért nem lesz időbeli megkötés, hiszen akkor nem tudnánk felfedezni azt a hatalmas bejárható területet, amit a fejlesztők készítenek nekünk.
Josh Bridge szerint akár több órát is eltölthetünk a játékban csak a felfedezésekkel, hiszen sokkal gazdagabb lesz a világ, sokkal több mindennel léphetünk interakcióba.
Ezen kívül a Dead Rising sorozathoz híven a fegyverek is saját szájízünk szerint variálhatók és az öltözetünket is magunk állítjuk majd össze.
Az eddigi bemutatón már láthattuk, hogy a tabletünk vagy okostelefonunk által különleges mozdulatokat végezhetünk, ám nem merül ennyiben ki ezek felhasználása, ugyanis lesz egy a fejlesztők által ZDC-nek hívott karakter, akivel a játék során nem találkozunk, ám folyamatos utasításokat fog adni nekünk a telefonon keresztül. Felhív vagy SMS-t küld.
marduk
13 éve, 1 hete és 11 órájaCsak Xbox One-ra jelenik meg? Kár érte, pedig én szívesen játszottam volna vele PC-n. 🙂
totyak
13 éve, 1 hete és 10 órájaEz mondjuk tényleg érdekes, hogy csak One-ra jön. Igazából nem is hiszem el, hogy nem jön PC-re, PS4-re. Ez a játék talán egyike a kevés értelmesebb zombi hentelős játéknak.
nagytamas_1
13 éve, 1 hete és 8 órájaNem tudom, lehet én vagyok a kevésbé informálódott, de gondolom azért nem jön ki, mert ha ki is jönne PC-re, a helye szerintem az XPlane szimulátorral vetekszene,és igen erős gép kéne hozzá(szerintem). Gondolom a Ona-ben ezt a problémát küszöbölték ki.🙂
vendeg
13 éve, 1 hete és 8 órájaEz de szar, semmi másra nem lesz?🙁 Akkor kihagyom…
jezzahun
13 éve, 6 napja és 23 órájaaz első rész bejött,de a 2 már nem,ekkor tudtam már hogy ez a játék egy baromság… szóval kihagyós….
kokasbalazs
13 éve, 6 napja és 22 órájaremélem h lessz olyan mint az 1
vendeg
13 éve, 6 napja és 22 órájaelso nagyon jo volt nem hiszem hogy sikerulne ennek is h olyan jo legyen
rdave
13 éve, 6 napja és 21 órájaÉn meg úgy gondolom, hogy a Microsoftnak sok a pénze.
Jó, tegyük fel, hogy a PC-n nagy gépigényű lenne, de mi az indok a PS4-re?
teglasdavid
13 éve, 6 napja és 19 órájaKirály game !!!😛
angryknight
13 éve, 6 napja és 19 órájajó játék csak kár hogy csak xboxone jelenik meg 😕
zendex
13 éve, 5 napja és 12 órájajo játék
rolman2012
13 éve, 5 napja és 12 órájaÉn is így vagyok vele ha kijönne pc-re még ki si próbálnám de egy one nem éri meg.
heavyrain211
13 éve, 4 napja és 17 órájaHát az biztos,hogy ígéretesebbnek tűnik,mint a nno a 2. rész volt.
tardief88
12 éve, 11 hónapja és 4 napjaA nagy terület az már kapásból pár pirospont részemről.