Sokan utálják, de összehasonlíthatatlanul többen a szívükbe zárták, egy biztos: személye senkit sem hagy hidegen. Megteremtője, J. K. Rowling hatalmas tettet hajtott végre, ugyanis sikerült megszerettetnie az olvasást az ifjú korosztályokkal. A könyvek diadalmenetét látva a Warner és az EA lecsapott a jogokra. Előbbi - értelemszerűen - a filmformátumba való fordítást, míg utóbbi a videojáték változatot vállalta magára.
Idén novemberben volt esedékes a hatodik regény mozivásznakon való debütálása, és ezzel párhuzamosan a játék megjelenése. Sajnos tegnap, különféle mondvacsinált okokra hivatkozva, bejelentette a Warner, hogy jövő év júliusának 17. napjára halasztják el a filmet. A játék sorsa egyelőre bizonytalan, a hivatalos honlapon még a novemberi megjelenési dátum látható, de nagyon meg lennék lepve, ha meg is jelenne akkor. Sokkal valószínűbb, hogy továbbra is hozzáigazítják a filmhez a boltokba kerülés napját.
Az EA talán a közeljövőben bejelentendő időpont eltolást követő tömeghisztériát szeretné csökkenteni a lent megtekinthető mozgóképes anyaggal. A bő 1,5 percben felvillanó képek alapján meglepően ígéretesnek tűnik a játék, persze csak az eddigi Harry Potter alkotásokhoz mérten. A hangulat átjön, a grafikán is políroztak valamennyit, és visszatér a kviddics is. Kell ennél több?
Az EA - a tőle megszokott módon - az összes elképzelhető platformra elhozza Harry legújabb kalandjait.
#tv#