A három kártya elnevezése ismerős lehet már korábbi csúcskártyák kapcsán, külsejük pedig sokban hasonlít egymásra. A színeket illetően a három kártya közül az ASUS GTX 980 Ti 20th Anniversary Gold Edition lóg ki a sorból, hiszen a megszokott piros-fekete helyett arany-fekete párosítást kapott.
A másik két modell színben megegyezik, a kialakításukban azonban vannak apró eltérések. Ettől függetlenül az ASUS GTX 980 Ti Poseidon Platinum és ASUS GTX 980 Ti MATRIX sokban hasonlít egymásra, előbbit pedig a vízhűtéses megoldásokra is felkészítették. A kártyák gyárilag emelet órajelekkel érkeznek majd, hivatalos bemutatkozásukra pedig állítólag heteken belül sor kerül.