Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Acer nevét emlegetve főként a hordozható számítógépek és egyéb gépek juthatnak eszünkbe, ugyanakkor a vállalat már évek óta jelen van az okostelefonok piacán. Hatalmas sikereket eddig még nem értek el, de egyre komolyabban veszik ezt a szektort. Nemrég egy középkategóriás androidos mobilt mutattak be, mely Acer Liquid X2 néven érkezik a piacra, méghozzá január környékén.
A készülék hardveres része igencsak megosztó, hiszen az 5,5 hüvelykes kijelző mindössze HD felbontású, ám alatta egy nyolcmagos MediTek megoldás és 3GB RAM kapott helyet. A legérdekesebb pont mindenképpen a 3 SIM fogadására alkalmas belső, ráadásul az összes képes fogadni az LTE hálózatot is.
totyak
10 éve, 1 hónapja és 2 heteErre vártam évek óta, végre, végre. Enélkül nem is tudtam elképzelni az életem. Hála az égnek, hogy valaki ezt a piaci rést is betömte.
Na menjenek a fäszomba a sok szärságukkal, ilyet kitalálni, hogy valami újdonságot tudjanak felmutatni, eszem megáll.
1000feri
10 éve, 1 hónapja és 2 heteminek??
sarakrael
10 éve, 1 hónapja és 2 heteMajdnem mondtam, hogy kinek kellene már ilyen, de aztán rájöttem, hogy nekem 3 sim kártyám is van, csak különböző készülékekben, szóval elvégre nekem akár hasznos is lehetne 😄
warriorautobot
10 éve, 1 hónapja és 2 heteEz egyébként olyanoknak nagyon jó lehet akinek több készüléke is van mert mindegyik más szolgáltatóhoz tartozik. Azoknak nagyon megérős lehet.
rdave
10 éve, 1 hónapja és 2 heteMindig is szerettem volna, ha három különböző számon, de egy telefonon tudom intézni a k.rvákat, a drogokat és a teleshopot.
kpal
10 éve, 1 hónapja és 2 heteLassan az egész Eu simkártyáit tudom használni 😄