Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Egy újabb trailerrel lett gazdagabb ma délután a No Man's Sky aminek részeként a Hello Games munkatársai úgy döntöttek, hogy megtanítanak minket harcolni. Merthogy a játékban kiemelkedően fontos lesz a harc, amit többek között űrhajókba pattanva kivitelezhetünk majd, és a közhiedelemmel ellentétben nem csak az egyes planétákon való érvényesülés miatt lesz fontos mindez, hanem azért is, mert epikus űrharcok részeseivé is válhatunk, amelyek során igencsak hasznos lesz, ha tudjuk kezelni űrhajónkat.
Egy űrhajó ugyanis messze nem egy fűnyíró, és ezt nagyszerűen bemutatja az alábbi mozgókép is, amelyen az augusztusban PC-re és PS4-re megjelenő No Man’s Sky-ból kapunk egy kis harcászati bemutatót.
totyak
10 éve, 4 napja és 3 órájaTetszik ez a játék. Bár nem nagyon értem, hogy kivel kell majd harcolni. A fejlesztők azt mondták másik játékosokkal nem fogunk találkozni. Gépi ellenfeleket lőhetünk? De minek, mi célból?
rdave
10 éve, 4 napja és 3 órájaHogy ne ők lőjenek le. 😄
kpal
10 éve, 4 napja és 2 órájaVR-be nagyon király lehet.
brutalterror
10 éve, 3 napja és 23 órájaHát ez nagyon nagy játék lesz!
warriorautobot
10 éve, 3 napja és 14 órájaNagyon zsír lesz már látom. 🙂