Jun-san nem bejelentette, sokkal inkább megtippelte a dolgot, így az információ abszolúte nem hivatalos, ám minden bizonnyal elkerülhetetlen lesz a próbakör mielőbbi megjelentetése. Hogy mikor? Az még a jövő zenéje. "Hamarosan, azt hiszem" - fogalmazott ködösen Takeuchi, a Famitsu Midnight Live 360 rendezvényén.
A producertől származó tipp addig is elmerészkedett, hogy egy négy fős multiplayer demonstráció (amely az E3 során nyüstölhető volt a zsurnaliszták számára) érkezhet hamarosan, tehát nem a szingli kampányból kapnánk kézhez egy kipróbálható darabkát, így a történet hasonlóan alakulna, mint a jócskán megkésett első epizód, PlayStation 3-as demója esetében volt tapasztalható. A Sony-s tábor szintén egy multiplayer demóval kóstolhatott bele először a késői portolás megvillanásába. A Lost Planet 2 idén már nem, de elviekben valamikor 2010 első felében kerülhet polcokra, a két HD konzolon és persze személyi számítógépeken. A nyitó epizódot kajálta a közönség, a második sem lesz sikertelenségre ítélve, ezt előre be is borítékolhatjuk.