Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A mobiltelefonok kamerái óriási fejlődésen mentek át az emlékezetes VGA korszak óta, ám kevés olyan készülék van, melynek képminőségét kimondottan dicsérni lehet. Persze néhány kamerás funkciókra kiélezett készüléket már láttunk, de a HTC képalkotásáért felelős embere elárulta, hogy az igazán nagy javulást hozó optikai zoom hamarosan megérkezhet a vállalat mobiljaiba. Ezzel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy a vetélytársak sem tétlenkednek majd, sőt a fejlesztések bizonyára több helyen folynak már.
A szakértő nagyjából 12-18 hónapra teszi azt az időintervallumot, amelyen belül megjelenhetnek az említett funkciót felvonultató készülékek. Symon Whitehorn beszélt még a 4K felbontásról is, mellyel kapcsolatban elmondta, hogy ha akarták volna, akkor már be tudták volna rakni ezt a funkciót a csúcsmodellekbe, ám szerintük a felhasználók még úgysem tudnák eredeti minőségben élvezni ezt a technológiát.
smohai
12 éve, 3 hónapja és 1 hete4k, optikai zoom, komplett fényképezőgép lessz már lassan : D
vendeg
12 éve, 3 hónapja és 1 heteJah végülis a Samsung pont ezen a vonalon megy.
teglasdavid
12 éve, 3 hónapja és 1 heteHtc és a Sony gyártja a legjobb telefonokat … 😄
totyak
12 éve, 3 hónapja és 6 napjaVannak nagyon jó telefonok a piacon, de néha már olyan szinten telepakolják a készüléket extrákkal, ami szerintem felesleges.
tuttu13
12 éve, 3 hónapja és 6 napjaNem azért nincs 4K-s kijelző mert a felhasználók nem élveznék a technológiát! Azért nincs még mert el kell adni az eddig legyártott „régi” technológiát! Mindent legyártanak óriási mennyiségben ami nekik fix bevétel csak idő kell hozzá. így várat magára a következő…