Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Codemasters egy hivatalos Facebook bejegyzésben közölte a F1 Online rajongóival, hogy a mai nappal véget érnek a F1 Online zárt béta tesztjei, amelyet természetesen nem más, mint a nyílt béta követ majd, ennek köszönhetően pedig végre nem csak a szerencsés kiválasztottak, hanem bárki belekóstolhat az alkotásba. Hogy ezek a mindenki számára elérhető publikus tesztek mikor kezdődnek meg, azzal kapcsolatban még nem szolgált pontos információkkal a Codemasters, de a nyár folyamán számíthatunk rájuk.
Aki esetleg lemaradt volna eddig a F1 Online-ról és nem tudná mi fán terem a játék, annak annyit érdemes tudnia róla, hogy egy olyan free to play, tehát ingyenesen játszható alkotás lesz, amelyben nem a versenyzésen, hanem a menedzselésen lesz a hangsúly.
Így ügyességünk helyett sokkal inkább eszességünkre lesz szükségünk, miközben a háttérben szeretett istállónk vagy pilótáink életútját egyengetjük, méghozzá egyenesen a világbajnoki első helyig.
Ha tehát szeretnél magad is megismerkedni a F1 világának hátterével, figyeld a F1 Online nyílt bétáinak indulásáról szóló híreket.
jezzahun
13 éve, 7 hónapja és 2 napjaha már nem versenyezni kell benne akkor nem is érdekel🙂😛 akkor nagy badarság lesz🙂
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 2 napjaDe király!😮
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 2 napjaMindenképp kipróbálom!
sasikaa
13 éve, 7 hónapja és 2 napjaKipróbáltam már, nem rossz, de ránézek később mert sok bug volt benne még az elején…