Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Skype az egyik legnépszerűbb üzenetküldő és videóhívásokat segítő alkalmazássá nőtte ki magát, mely szinte minden platformon elérhető, ám az elsődleges használatot a legtöbb ember számára a számítógépes kliens teszi ki. Bizonyára sokan találkoztatok már olyan idegesítő szinkronizációs hibával, hogy amit mobilon vagy táblagépen már elolvastatok, az a számítógépen történő bejelentkezés után olvasatlan üzenetként jelenik meg.
Végre a fejlesztők is felfigyeltek a problémára, és megígérték, hogy komoly energiát fektetnek az eszközök közötti szinkronizáció zökkenőmentes működésére, így hamarosan mindenki az üzenetének megfelelő státuszt látja majd minden készülékén.
Kissé érthetetlen, hogy miért kellett erre ennyit várni, persze nem mindenkit érintett eddig ez a hiba, így vélhetően nem kell túl sokat dolgozniuk a végleges javításon a fejlesztőknek.
kiraly001
12 éve, 3 hónapja és 1 heteRitkán használom,de jó dolognak tartom.😉
boston
12 éve, 3 hónapja és 1 heteÖrülnék is neki, de a konferenciákon is lehetne úgy hogy mindenkinek lehetne kamerája nem kellene érte fizetni…
marco
12 éve, 3 hónapja és 1 heteÉn inkább annak örülnök ha az androidos portban nem két státusz lenne, mert mióta MS kézben van, azóta vagy offline vagy online lehet valaki, más nem.
juhaszandor
12 éve, 3 hónapja és 1 heteMi barátnőmmel mostanában elkezdtünk skype-olgatni. Van még jó pár gond vele sajnos 😕
marco
12 éve, 3 hónapja és 1 hetePéldául mi? Én hosszú évek óta használom (még sehol nem volt viber meg vacccccapp), de komolyabb probléma nem volt vele, kivéve tavaly év vége felé, akkor az androidos port meghalogatott időnként de az sem volt komoly.
juhaszandor
12 éve, 3 hónapja és 1 hetehát igazából olyan gondok, hogy gigabites netnél is csúszott a hang a képhez képest. Néha meg-megszakadt.
marco
12 éve, 3 hónapja és 1 heteÉrtem, az előfordulhat jah, de a többi csevegőhöz képest még így is nagyszerű szvsz.
kpal
12 éve, 3 hónapja és 1 heteWp telokon is nagyon bugos ez .
juhaszandor
12 éve, 3 hónapja és 1 heteCsak még anno elég volt neki a 90 kb/s-em is és nem voltak ilyen problémái. De az igaz, hogy még mindig a legjobb megoldás.
totyak
12 éve, 3 hónapja és 1 heteEngem pl. nem érintett a hiba, nem Skype-ozom 😄
lolz
12 éve, 3 hónapja és 1 heteFú ez nagyon idegesítő.Amikor olvasnám el amit írt de nem lehet mert teljesen felrak az üzenet elejére 😄