Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Éppen a minap tudósítottunk nektek arról a történésről, miszerint az Eat, Sleep, Play csapata bejelentette, hogy végre aranylemezre került a Twisted Metal, amelyről a későbbiekben az is kiderült, hogy egy demó is várható hozzá. David Jaffe ugyanis előhozakodott egy videóüzenettel saját blogján, amelyben megerősítette a kipróbálható változat készültét. Terveik szerint a demonstrációs anyaggal még ezen a héten elkészülnek, de megjelenése csak valamikor a későbbiekben várható, még a végleges változat megjelenése előtt.
További friss információ még a Twisted Metallal kapcsolatban, hogy Jaffe szerint egy úgynevezett első napi javítással kívánnak szolgálni az alkotáshoz, ami azért roppant érdekes, mert a játék még meg sem jelent, alig néhány órája tették aranylemezre, de máris az első hibajavítás megjelenésén törik a fejüket a készítők.
Vajon lustaság, hanyagság, netán csak nemtörődömség áll a háttérben? Akárhogyan is, a Twisted Metal már a megjelenése napján egy javítással együtt fog megérkezni – amit természetesen a PlayStation Network-ről tölthetünk le -, méghozzá február 17-én.
vendeg
13 éve, 12 hónapja és 1 napjaHu ez cink.😖
vendeg
13 éve, 12 hónapja és 1 napjaAzért az tök fura hogy hír, ha valami demót kap. 5 éve még épp ez ellenkezője lett volna hírértékű.🙁 Pedig a demó tök alap lenn sztem…
vendeg
13 éve, 12 hónapja és 1 napjaEbben igazad van, de az a helyzet, hogy rámentek csak a pénzre és egy demó elkészítése kiadás, amit nem akarnak kifizetni.🙁