Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A God of War kapcsán nagyon jól tudjuk már egy ideje, hogy Kratos északi kalandja szép és jó is lesz egyben, azonban arról még mindig hallgatnak a készítők, hogy mikor készülhetnek el a játékkal. Most ezzel a témával kapcsolatban hallhattunk némi biztatást, Chris Ashimine, a God of War ázsiai lokalizációjáért felelős Sony-producer ugyanis a japán Famitsu magazinnak arról beszélt, hogy jól haladnak az ottani fordítási munkálatokkal, és éppen emiatt úgy véli, hogy a csapat hamarosan bejelenti majd a játék pontos megjelenési dátumát, amivel kapcsolatban, ha valaki, akkor ő tényleg jól értesült.
Ennél közelebbi részletekkel Chris természetesen nem szolgált, sőt mi több, mivel az új God of War-t alapból is az év első felére vártuk, ezért túl nagy meglepetést sem okozott a fentiekkel, de ennek ellenére is izgatottan várjuk a hírt, amivel kapcsolatban korábban arról pletykáltak, hogy a játék megjelenésére talán márciusban kerülhet sor.
muki
8 éve, 6 napja és 15 órájaIdeje lenne, mert nagyon várós. Tudnom kell mikorra kell kiszorítanom a pénzt rá! 😄
petrovicsz
8 éve, 6 napja és 12 órájaIdeje. Ezen most nagyon sokat ülnek.
warriorautobot
8 éve, 6 napja és 11 órájaJanuár volt eddig nem?
Akkor az már nem sok idő. 🙂
totyak
8 éve, 6 napja és 7 órájaHa márciusban kiadnák, szerintem sokkal intenzívebb reklámkampány menne már.