Hamarosan Microsoft-fiókra lesz szükségünk ahhoz, hogy a Minecrafttal játszhassunk

2020. október 26.
14.3061
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Várható volt, hogy miután a Microsoft ráteszi a kezét a Mojangra, illetve ezzel egyetemben a Minecraftra, drasztikus változások várhatók, és úgyis sokáig sikerült elhúznia a dolgot az új tulajdonosoknak, lévén csak most találkozhatnak a rajongók az első kellemetlenséggel.

Ez pedig konkrétan nem más, minthogy a jövőben kizárólag Microsoft-fiókkal tudunk majd csatlakozni a Minecraft és a Minecraft Dungeons élményéhez, amit azzal indokolt a redmondi óriás, hogy ha az ember kinövi az egyik helyet, akkor egyszerűen egy másik helyre lép.

A Microsoft-fiókos kényszer tehát elsőre talán nem hangzik túl pozitívan, de hosszabb távon vélhetően csak a játékosok előnyére válhat majd, a biztonság terén már rögtön az átálláskor, hiszen kétfaktoros hitelesítéssel vannak ellátva ezek a fiókok, melyekre kötelező lesz átállni, ellenkező esetben elveszítjük a megvásárolt játékainkat, illetve az addigi eredményeinket is.
Minecraftra, drasztikus változások várhatók, és úgyis sokáig sikerült elhúznia a dolgot az új tulajdonosoknak, lévén csak most találkozhatnak a rajongók az első kellemetlenséggel.'>
4 hozzászólás

totyak

3 éve, 9 hónapja és 11 napja

Gondolom nem egy külön kliens kell hozzá, csak regisztrálsz a Micro weboldalán egy fiókot. Akinek xbox-a van, annak amúgy is van ilyen fiókja és szerintem a régi Live miatt PC-sek is rendelkeznek vele. Többieknek némileg macera.

válasz erre

Mordorer

3 éve, 9 hónapja és 11 napja

Microsoft megint érzi, mi kell a gamereknek! röhögő smiley

válasz erre

VaPe

3 éve, 9 hónapja és 11 napja

Gondolom könnyebb a crossplatform így nekik.

válasz erre

muki

3 éve, 9 hónapja és 11 napja

Eddig sem jutott eszembe hogy kipróbáljam, így meg már végleg kívül fog maradni az érdeklődési körömön. mosolygó smiley

válasz erre
Minecraft
4.999 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja