Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A BlackBerry háza tájáról az elmúlt hónapokban nem túl sok érdekes hír érkezett, a kanadai óriás egyértelműen szenved, a Priv néven debütáló androidos csúcsmodelljük pedig egyáltalán nem hozta azt, amit elvártak tőle, melyért főként a magas ár az okolható, hiszen általános vélekedés szerint egy korrekt mobilról van szó. Talán tanulva kicsit az első androidos mobil hibáiból, a második készülékük már inkább a középkategóriás felsőbb szegmenseiben próbál meg vásárlókat szerezni. A BlackBerry Hamburg kódnevű mobiljáról már hónapokkal ezelőtt megkezdődtek a pletykák, ám most érkeztünk el oda, hogy heteken belül a hivatalos bejelentés is megtörténhet.
Egy kép mellett egy egészen hihetőnek tűnő specifikáció is napvilágot látott, ennek megfelelően pedig az 5 hüvelykes Full HD kijelző alatt egy Snapdragon 615-ös SoC, 3GB RAM és 16GB belső tárhely kapott helyet. A készüléket állítólag a TCL gyártja, John Chen, a vállalat vezetője pedig azt mondta nemrég egy interjúban, hogy a júliusban bejelent majd valamit.
rdave
9 éve, 6 hónapja és 2 heteMinden régi nagy név eltűnik vagy szenved… Kíváncsi vagyok, de sokat nem várok ettől sem.
1000feri
9 éve, 6 hónapja és 2 heteAmi elmúlt….az elmúlt….
totyak
9 éve, 6 hónapja és 2 heteSajnálom őket. Sosem volt ugyan BB telefonom, de külsőre pl. szinte az összes készülékük nagyon szép. Egy telefonnál az már fél siker. Azért droiddal egy BB már nem ugyanaz lesz, ami volt. De lehet ez csak átmeneti, hogy kicsit felkapaszkodjanak.
warriorautobot
9 éve, 6 hónapja és 2 hetePedig a Blackberry Priv annyira jól kinéző telefon lett és a tudása is topp, de sajna annyira drága… 🙁
Pedig egy olyanra simán beneveztem volna ha nem 230-ba kerül.