Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Manapság a nem személyes kommunikáció is közel hasonló élményekkel tud szolgálni a felhasználóknak, mintha szemtől szemben kommunikálnának, hiszen az írás mellett már szóban, arcunkat is megmutatva cseveghetünk. Erre a Skype az egyik legalkalmasabb program, melyet az MIT gyakornoki programjában résztvevő néhány diák egy kissé különcnek tűnő projekthez használt fel, mint példakép. A projekt különcsége a kommunikációban résztvevő partnerünkben rejtőzik, hiszen a dolog lényege abban rejlik, hogy már nem élő személyekkel kommunikálhatunk.
Hogy ezt elérhessük, nem kell mást tennünk, mint a rendszer számára elérhetővé tenni néhány információt a kívánt beszélgetőpartnerről. Ilyen például néhány kép, melyből avatart készít, de chat előzmények és közösségi média profilok is hasznára vállnak majd a rendszernek, hiszen minél több információt osztunk meg, annál élethűbb partnert kapunk. A kissé fura projekt még korai stádiumban van, de az Eterni.me oldalon már lehet regisztrálni.
yanez
11 éve, 11 hónapja és 1 heteMekkora baromság! Hisz egy normális ember tudja, hogy nem a halott szerettével társalog, hanem egy programmal. Nagyon el kell távolodni a valóságtól, hogy ilyet használj abból a célból, amelyre készítik.
Persze, ha hülyülni akarsz, akkor dumálhatsz Einstein-nel vagy Abraham Lincoln-nal, de ez megintcsak egy próbát még megér, ám röövid időn belül ‘halálra’ únjuk. Szóval felesleges dolog ez egy normális ember számára.
bvektor
11 éve, 11 hónapja és 1 heteNem értem mi értelme van az ilyeneknek… Max azt érik el vele, hogy még több depis ember lesz aki nem tudja túl tenni magát egy szerette halálán.
vendeg
11 éve, 11 hónapja és 1 hete+1 az előttem megszólalóknak, nincs olyan, hogy halott ember chatel… Erre ott van a cleverbot, ugyanezt megcsinálja…
totyak
11 éve, 11 hónapja és 1 heteEnnél már az is jobb, ha elmész és bepiálsz, mint az állat. Abban van szórakozás, de ez csak gyötri az embert.
rdave
11 éve, 11 hónapja és 1 heteÉrdekes, de már az ötlet is morbid. Értem én a készítők szándékát, de ez fordítva fog elsülni a használók körében.
dns
11 éve, 11 hónapja és 1 heteEz egyébként is kb. olyan, mint a klónozott házi kedvenc. Bár lehet, hogy hasonlít az eredetire, mégsem lesz már soha ugyanaz…
kpal
11 éve, 11 hónapja és 1 heteez morbid szint lassan .