Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A 343 Industries augusztus 19-én teszi elérhetővé a Halo 4 következő javítócsomagját, ami új tartalmakat ad a játékhoz, egy nappal a Champions Bundle DLC megjelenése előtt. A csomagban megtalálható lesz többek között két páncél modifikáció is. Ezek egyike a Recharge névre hallgat, használatával jelentősen lecsökken a pajzs regenerálódásának ideje. A másik a Survivor, amely a robbanás előtti pillanatban automatikusan katapultálja használóját a járműből.
A javítás további extrákat is tartogat, matchmaking-nél ugyanis néhány Spartan Ops térképet is választhatunk majd az első, második és ötödik epizódból. Ezen kívül számíthatunk még új játékmódokra, mint például a King of The Hill, az Oddball vagy a Regicide.
A Champions Bundle DLC az ingyenes frissítés után egy nappal, augusztus 20-án válik elérhetővé az érdeklődők számára.
totyak
12 éve, 5 hónapja és 1 napjaDe ha jól sejtem, ez már nem lesz ingyenes kiadás? Két ingyenes kiadást egymás után biztos nem adnak.
iappearmissing
12 éve, 5 hónapja és 1 napjaHát persze hogy nem. 😄😄
totyak
12 éve, 5 hónapja és 1 napjaA gonoszok 😛
vendeg
12 éve, 5 hónapja és 1 napjaHugs Shauna. So sorry to hear about Mary. Hope a new and lasting upward swing begins soon!