Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Pénteken az Electronic Arts hivatalosan is elindította Magyarországon azt a hatalmas médiagépezetet, melyet a Sims 3 sikeressége érdekében hozott létre. A játéknak már jóval korábban meg kellett volna jelennie, de a cég, a világválságra hivatkozva eltolta a megjelenési dátumot. Mára már tudjuk, hogy azért kényszerültek erre a lépésre, mert nem volt elég keret a promora, ami egy ekkora volumenű alkotásnál elengedhetetlen feltétel.
Bár ami késik, nem múlik, így pénteken a nagyközönség is megtekinthette az életszimulátort a Mammut bevásárlóközpontban. Sőt, a leleményesebbek akár még Lolával is találkozhattak, ugyanis ő a Sims 3 hazai arca.
Természetesen mi is ellátogattunk a helyszínre, ahol készítettünk pár fotót, így akik lemaradtak róla, azok a képekkel kárpótolhatják magukat. Nem csak játszhattak az emberek, hanem volt kézfestés is. Lola igazából a sajtónak szólt, -mivel csak 10, maximum 15 percet maradt- de az igazán hű rajongók, így is tudtak készíteni vele egy közös képet.
Viszonylag szolid körülmények között indították útjára a Sims 3-at, de a siker így is garantált.
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 1 heteImádom Lolát. A fotók nagyon jók lettek.
skyman
16 éve, 7 hónapja és 1 heteVolt a balcsin koncertje a mult héten!nem voltál?
vendeg
16 éve, 4 hónapja és 3 heteITT MINENKI TOLYIK A SIMS3-RA?????
CSAK LOLA A MENŐ?????😕