Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Valve csapatához nagyon közeli forrásokra hivatkozva az OXM újságírói néhány érdekes információt hoztak nyilvánosságra a Half-Life 3-mal kapcsolatban, amely állításuk szerint egy totális revízión esett át, miután a káoszba torkollt korábbi fejlesztési szakaszt követően egy kicsit tisztázódtak a projekt körüli munkálatok. Az OXM fülébe jutott információk szerint azonban még ennek ellenére is elég sokat várhatunk a játék megjelenésére, Gordon Freeman harmadik kalandja ugyanis állítólagosan csak 2013 után kerülhet fel a boltok polcaira.
Ez azonban még nem minden, a zsurnaliszták szerint ugyanis a játék legnagyobb újdonsága az lesz, hogy teljes egészében nyitott világgal rendelkezik majd, ami mellé felvehető küldetések és számtalan NPC csatlakozik úgy, hogy mellette a felfedezés élménye és a fejtörők is megmaradnak.
Lapértesülések szerint a teljes sorozat erőteljesen elmozdul a szerepjátékok irányába és a fentiekben nem a régóta várt Half-Life 2: Episode 3-ről, hanem egy teljes értékű új epizódról, a Half-Life 3-ról beszéltünk. Ti örülnétek neki, ha a fentiek igazak lennének?
vendeg
13 éve, 3 hónapja és 4 heteEgyik se jó hír. De ha jön az önmagában királyság!
vendeg
13 éve, 3 hónapja és 4 heteDe jó lenne….
shade
13 éve, 3 hónapja és 4 heteÉn nem, nekem Half Life kell, nem egy Half Life nevű átalakított valami.
mrxten
13 éve, 3 hónapja és 4 hetenekem tetszik az új tomb raider koncepció is
és ez is
hogy stílusosan fejezzem ki magam, nyitott vagyok a nyitott világban játszódó játékokra főleg ha az rpg -k irányába húz 🙂
vendeg
13 éve, 3 hónapja és 4 heteA nyitott világ concept nagyon bejön, jó ötlet!
vendeg
13 éve, 3 hónapja és 4 heteA nyitott világ concept nagyon bejön, jó ötlet!
bennyray
13 éve, 3 hónapja és 4 heteLegyen igaz Istenem, hogy készül a Half Life következő része! Ígérem leszokok az alkoholról, na jó a sörről, na jó nem iszom többet Kőbányait, azt úgyis utálom! Ígérem elmegyek templomba, na jó ha nem is én, de barátnőmet elküldöm! Tényleg!! 😄
vendeg
13 éve, 3 hónapja és 4 heteUhhhh nagyon jó lenne ha igaz lenne.
vendeg
13 éve, 3 hónapja és 1 heteValakit megsunázok minnyá!
vendeg
13 éve, 2 hónapja és 3 heteHát ha nem fogják folytatni a Half life Episode 2 után a történetet akkor inkább ki se adják a játékot.Ne basszák már el nekem 🙁🙁🙁🙁
vendeg
13 éve, 1 hónapja és 3 heteha kiadnák ezt a nyitott világú verziót, azzal ki is végezték volna a sorozatot. miért nem lehetett volna a sztorit folytatni a megszokott eszközökkel? mindenki boldog lett volna…
vendeg
13 éve, 1 hete és 2 napjaHát az igaz hogy hatalmas változáson fog átesni ha a hírek igazak, de remélem hogy a javára fog válni a játéknak és nem egy szakaszosan betöltő open world lesz mert az a halálom. Mindenesetre csak reménykedhetünk
vendeg
13 éve, 1 hete és 2 napjaPedig esélyes hogy olyan lesz. Manapság mindenki abba az irányba meg. A másik ami a halálom a fb játékok, ezek nyírják ki az ipart.🙁
vendeg
12 éve, 11 hónapja és 4 heteÉn személy szerint annak örülnek ha többszálas lenne a történet. Egy példában: mész az úton és kettéválik. Ha mondjuk balra mész akkor teljesen más lesz a cselekmény, mintha jobbra mentél volna.
A nyitott világ nem rossz, csak a játék úgymond stílusát ne rontsák el. Az ilyet sajnos(szerintem) nem könnyű megfogalmazni, ezért csak akkor tudom megmondani, ha játszom vele.
vendeg
12 éve, 11 hónapja és 4 heteEgy jó epic befejezést várok a végére amit már megszokhatunk. Egy gondom még van, ha sokáig húzzák a játékot akkor nem fog akkorát virítani,mint ha terv szerint dobták volna ki, de lehet, hogy így jobb lesz😉.
shade
12 éve, 11 hónapja és 4 heteAkármilyen jó is lesz, ennyi idő után már csak csalódás lesz sok embernek.
marduk
12 éve, 11 hónapja és 3 heteEbben mondjuk van valami igazság. A Portal 2 is valamennyi késéssel érkezett meg, és a bejelentetthez képest számomra nem volt valami nagy Was ist das. 🙂
mrxten
12 éve, 11 hónapja és 3 hetenekem magas egyébként, hogy lökik ki sorban az idiótábbnál idiótább folytatásokat meg címeket pl.: resident evil
és egy ilyen 10 pontos címet meg ilyen sokáig hagynak padlón heverni tudván, hogy 100% -os kasszasiker lenne
marduk
12 éve, 11 hónapja és 3 heteNem, ennek az az oka, hogy a Valve csak 2-ig tud számolni. 🙂
mrxten
12 éve, 11 hónapja és 3 hetelehet egyébként, hogy szándékosan a nextgenre alapozták már a folytatást
de az az EP3 lelövését nem magyarázza meg
marduk
12 éve, 11 hónapja és 3 heteKi tudja, hogy mit terveznek… 🙂 De hamarosan ideje lesz bejelenteniük, mert az Orange Box 2-ből már csak az hiányzik.
vendeg
12 éve, 10 hónapja és 4 heteHalf Life 1 IMÁDTAM 😄 nagyon sokat játszottam vele…..Opposing force…fu attól elvoltam olvadva 😄 Blue Shift…elment…Half Life 2 4x kijátszottam egymás után 😄 episode 1 szódával….episode 2 nem is akartam hogy vége legyen! nagyon jól sikerült. Eddig mindegyiket szerettem voltak gyengébbek, de több volt a pozitívum, én minden esetre várom, ha elbasszák akkor meg játszok a régiekkel 🙂
vendeg
12 éve, 10 hónapja és 3 napjaCitadel befigyel a képen. 😄
vendeg
12 éve, 9 hónapja és 3 heteDobjanak ki egy bétát és megmondom hogy jó lesz-e a nyitott világ.🙂
vendeg
12 éve, 9 hónapja és 3 heteNekem is bele szokott esni a bilibe néha a kezem…😄 Sose jön ez már ki…🙁
vendeg
12 éve, 8 hónapja és 2 heteCsak nehogy ez is olyan legyen mint a 2009-es Wolfenstein.