Bár a 100 mbps teljes sávszélesség meglehetősen jó érték egy drót nélküli megoldástól, a 802.11 technológia esetében az alkalmazott protokoll jelentősen lecsökkenti a valós adatátviteli sebességet, amely általában kevesebb, mint a sávszélesség fele.

A jelenleg általánosan elterjedt 802.11b például 11 mbps sebességre képes, amelyből a valóságban azonban legfeljebb csak 6 mbps érhető el, gyakran azonban még ennyi sem. Az 54 mbps sávszélességet biztosító 802.11a és 802.11g technológiák hozzávetőleg 18, illetve 22 mbps valós adatátviteli sebességet tudnak biztosítani.

Egyes gyártók azonban már korábban kiadtak olyan WLAN eszközöket, amelyek képesek elérni a 100 mbps sebességet, amennyiben a kliens és az elérési pont azonos chipkészletet alkalmaz. Az Atheros Communications, amely az első 54 mbps sebességű 802.11a chipkészletet kiadta, „Super G”, és „Super A/G” néven gyárt olyan szabadalmaztatott megoldásokat, amelyek elérik a 100 mbps sebességet.

Az Atheros szeretné ezt a technológiát elérhetővé tenni a 812.11n munkacsoport számára, így a megoldás bekerülhetne a jövőbeli szabványos eszközökbe. „A legnagyobb kihívás a nagy adatátviteli sebesség elérése úgy, hogy az eszközök olcsók maradjanak, és a fogyasztásuk is alacsony legyen” – mondta Craig Barratt, az Atheros elnök-vezérigazgatója.

Barratt szerint a 802.11n munkacsoport azon dolgozik, hogy a vezetékes hálózatokat a jövőben leválthassák a drótnélküli technológiák, lehetővé téve ezzel a kábelezés költségeinek megtakarítását.