A bevételek a tavalyi üzleti esztendő első felében 836.88 milliárd Yen-es összeget mutattak, míg az idei mérleg csupán 548.06 milliárd Yen-re rúgott. A profit 252.18 milliárdról zuhant vissza idén 104.36 milliárdra, ami rettenetesen komoly kieséseket jelent, de mint látható, még így is bőven nyereségesek, nincs mitől tartaniuk.
A japán játékóriás némileg átrajzolta a korábbi, optimistának tűnő előrejelzéseket, így az eredetileg tervezett, március végéig teljesítendő Nintendo Wii eladási tervét huszonhatmillióról, húszmillióra módosították, a hozzá tartozó szoftverekét pedig 220 millióról, 180 millióra.
A DSi esetében a hardvereknél továbbra is a tervezett harmincmillióval számolnak, de a szoftvereknél itt szintén korrigáltak az elvárásokon, 180 millió helyett, csak 150 milliót prognosztizálnak az üzleti elemzők. Szerényebb időszak volt ez az idei, de talán még nincs miért komolyabban aggódniuk, jön a nagy, ünnepi szezon.
A Nintendo DS család összes tagja ezidáig 113 millió példányban fogyott világszerte, ezt a mennyiséget az elmúlt üzleti félév 11.7 millió eladott darabbal erősítette meg. Szoftverekből ezen idő alatt 71 milliót vásároltak össze a DS tulajdonosok, világszinten a gép megjelenése óta viszont már 638 millió szoftveren adtak túl a kiotóiak ezen a platformon.
A Nintendo Wii április elejétől, szeptember végéig 5.75 milliós példányszámban kelt el globálisan, így összesen 56.14 millió tulajdonossal számolunk már világszerte. Játékokból 76 millió kópiát vásároltak a Wii-hez a vizsgált féléves periódusban, összességében így már 429.33 millió szoftvert füstöltek ki a boltokból ehhez a gépezethez.
richie8
12 éve, 5 hónapja és 1 heteA kezdetek mindig nagyobbak mint a folytatások, de így sem lehet panasz a Nintendo bevételeire, még ha csökkentek is.