GTA 4: Késik a PC-s verzió?

2008. október 30.
1.9201
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Az idei év kétség kívül egyik legjobban várt játéka a PC-s társadalomban a GTA 4.
 

Ha lesz egyáltalán a játékból valami még ebben az évben. Na ennyire azért nem vészes a helyzet, azonban egyenlőre még nem hivatalos közlemények szerint a GTA 4 PC-s verziója késni fog. Két külföldi webáruház (az egyik legnagyobbak) a megjelenési dátumot elcsúsztatták két héttel az eredetileg tervezettől. Így a jelenlegi dátum december eleje lett, aminek hallatán most gondolom sokat keze szorul ökölbe.

A Rockstar egyenlőre még nem támasztotta alá hivatalosan ezt a rossz hírt, azonban szinte teljesen biztosak lehetünk benne, hogy így lesz, ugyanis a két webáruház közül az egyik az, amelyik a Spore első kiegészítőjét is kitette előrendelésbe, még jóval bejelentés előtt. Hiába jövök most azzal, hogy ugyan, két hét már semmi, bizony-bizony emlékezzünk arra, konzolos kollégáink már mióta játszhatnak ezzel a remek játékkal. A karácsonyfa alá csak betehetjük majd a dobozkát... Várjuk a hivatalos közleményeket!

GTA 4.'>
nincs még hozzászólás

GTA 4
8.000 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
rDAVE profiljawiiliam profiljamarco profilja