Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hatalmas rémhírek kerültek napvilágra nem is olyan régen a GTA 4 PC-s verzióit illetően. Akkor még nem tudtuk hivatalos közlemények alapján alátámasztani a csúszást, sőt az okait sem tudtuk, viszont a rossz hír igaznak bizonyult. A Rockstar Games most hivatalosan is megerősítette, hogy bizony a csúszás igaz, az új időpont nálunk december harmadika lesz, míg Amerikában egy nappal korábban már be lehet szerezni ezt a remek játékot. A megejelenési időpont tolódásának okairól viszont nem szól a fáma, elképzelhető üzleti stratégia, de akár egy kis plusz fejlesztgetés beiktatása is, nem tudjuk pontosan, de reméljük újabb csúszást már nem kell átélnünk.
Egyrészt azért sem, mert így is majdnem egy évet kellett várni a PC-s tábornak, amire nagyon reméljük, hogy a következő években már nem lesz példa és együtt hegesztik a konzolos és a PC-s verziókat is, hiszen úgy lenne igazán fair play a dolog. Egyetlen dolog vígasztal csak és ez támogathat mindenkit, hogy a mi verziónkban lesz néhány extra a konzolosokéhoz képest, valamint ne feledkezzünk meg a szebb grafikáról is. Aki Jézuskától várta a játékot, még időben van, tökéletes ajándék lehet… 😉
tibit
17 éve, 2 hónapja és 1 heteGTA2, GTA3, Vice city még jók voltak, de sztem a San Andreas, egy rakás ne mondjam mi volt.
Nekem az idegen, nagy város nem tetszett, Vice Cityben jó volt, nem kellett a térképet bámulnom, de SA-nál már nem is az utat néztem hanem…. Bár a feladatjaik egész jók voltak.
GTA4-et nem fogom megvenni, én már meguntam a sandbox (?) stílust.
Yakuza 2 jobbnak néz ki. 😎
vendeg
15 éve, 1 hónapja és 2 napjagta 4 a lejbob játékok😄😎
vendeg
14 éve, 1 hete és 2 napjaez naon jóó am na ki miko játszott már rajta ???
én ugy 1 és fél orája 😛 valaki ezt ki birná 🙂
aki ki az 1 pancser