Régóta érkeztek meg nem erősített hírek arról, hogy a csapat súlyos leépítéseket szenvedett el, majd két kisebb irodájukra, a barcelona-i és a gothenburg-i stúdiójukra is lakatot helyeztek, ezt követően végül a főhadiszállás következett, a stockholm-i részleg, amely a tegnapi naptól szintén a múlté már.
A csapat hivatalos oldalán a két alapító, Bo és Ulf Andersson jelentették a szomorú híreket, az okokat pedig a velük partnerségben dolgozó kiadók megkésett kifizetéseiben nevezték meg. A késlekedő juttatások nélkül nem voltak képesek életben tartani a tizenkét éve működő stúdiót. A Grin neve alatt olyan játékok készültek a múltban, mint például a Ballistics, a Bandits, a GRAW 1 & 2, a Bionic Commando Rearmed, a Wanted: Weapons of Fate, a Terminator: Salvation, és persze a Bionic Commando. Vége a dalnak, a csődeljárás kezdetét vette, az ott dolgozó fiúk és lányok pedig szélnek lettek eresztve. Szomorú történet, sajnáljuk sorsukat. Néhány ex-Grin-es fejlesztő egyébként már egy független stúdiót is alapított, róluk tegnap írtunk bővebben, és Outbreak Studios néven fognak vitorlát bontani a játékipar tajtékos vizein.