Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Idén novemberben végre hivatalosan is megjelenik végre a PlayStation konzolok legjobb szimulátorának ötödik epizódja, amely hosszas várakozás után datálódott ugyan, de most már megéri megvárni a célegyenesbe jutás pillanatait. Sőt, ha szerencsések vagyunk, még a készítők listájára is felkerülhet a nevünk, csak egy kicsit kreatívnak kell lennünk hozzá. Azt hiszed ez egy lehetetlen vállalkozás? Erről szó sincs, a dolog lényege ugyanis csupán annyi, hogy címet kell adni egy dalnak - természetesen angolul -, amit meghallgathattunk már az alkotás E3-as trailere alatt is.
A pontos instrukciókat, és magát a számot IDE kattintva érhetitek el, a lényeg, hogy kreatívak legyetek, ehhez pedig segítségetekre lesz a linken megtalálható dalszöveg is. Ha elég jó ötlettel tudunk előállni, és lenyűgözzük Kazunori Yamauchit, akit egyszemélyes zsűriként üdvözölhetünk, akkor nevünk bekerül a Gran Turismo történelmébe, ugyanis a speciális köszönetek rovatban megemlítenek majd minket, mint a nóta címének kiötlőit. A beküldési határidő július 25, ha pedig a pontos részletekre vagy kíváncsi, a fentebb megadott linken mindent megtalálsz, még magát a cím nélküli dalt is.
richie8
12 éve, 4 hónapja és 4 heteHmm. mondjuk a the only one? 😄 biztosan foglalt volt már akkoriban is xD