Ez persze kissé csalóka adat, hiszen a 11 millió kópiás fogyás a kiskereskedéseknek leadott mennyiséget tükrözi, május 31.-ével bezárólag, a fogyasztók még nem tartanak ennyinél. A vásárlók hozzávetőlegesen eddig 8.5 millió kópiát pakoltak kosarakba világszerte, ami szintén elsöprő mennyiség, nem beszélve arról, hogy ezt a számot milyen rövid időn belül sikerült produkálnia a címnek.
A Grand Theft Auto IV megdöntött minden eddigi rekordot, ami az első nap és hét eladásait illeti, abszolút csúcstartóvá kavalifikálta magát. A megjelenés hetében 6 millió darab kópia füstölt ki az üzletek polcairól, melynek kiskereskedelmi értéke sem piskóta, meghaladja az 500 millió amerikai dollárt. Azt hiszem, hogy ez nem szorul magyarázatra. A Take Two most Dagobert bácsi módjára lubickol a pénzben. A hamarosan érkező letölthető tartalmak az előzetes becslések szerint szintén bankot robbanhatnak, színültig töltve az amerikai kiadó jelenleg sem éppen ürességtő kongó kasszáját.
vendeg
17 éve, 7 hónapja és 2 heteÉn ló – is bedőltem a hype szemétségnek… Halo3-nak is felültem, meg ennek a vacaknak is. 🙁
futuretro
17 éve, 7 hónapja és 2 heteSajnos időnként mindannyian beleesünk egy-egy média hurrikán sodrába, elkerülhetetlen. Én személy szerint semmire nem tartom a Grand Theft Auto IV-et, így én ezt most nem szippantottam be, de velem is többször előfordult már, hogy hype hatása alatt vettem szemetet. Emiatt ne bánkódj, egyszerűen cseréld el valami jobbra és máris megoldódott a problémád. 🙂
yoyo
17 éve, 7 hónapja és 2 heteLehet, hogy nekem azert jott be annyira a stuff, mert abszolult nem vartam tole semmit. A Saints Row-val elegge kieltem magamat a nextgen konzolok startjanak idejen, igy nem vartam epekedve az uj reszt. Amikor megerkezett, minimalis elvarasokkal ultem le ele, talan ez lehetett az oka annak, hogy jo velemennyel vagyok rola. Nagyon bejott, hogy a hangsulyt az emberekkel valo kapcsolattartasra fektettek, ezzel sokkal elethubbre sikerult szerintem, mint az elodjei. Abszolulte nem ugy jatszottam vele, mint az elozo reszekkel, teljesen bele tudtam elni magam a jatekba, nem volt olyan, hogy unalombol elkezdtem volna olni a civileket, sot, elkezdtem becsulni a virtualis lakossag eletet. Gyakran fordul elo egyebkent ez jatekoknal: sokat varsz tole, keveset kapsz. Nem varsz sokat: a favoritod lesz. En az Assassins creedben csalodtam ugy, mint te, hiszen tobb, mint egy evet vartam ra, olvastam rola el mindent, neztem meg a videoit. Ezert van az, hogyha hallom hogy jon valami, ami erdekel, akkor nem olvasgatok rola semmit, hogy biztosan ne doljek be az elozetes baromsagoknak, es csak a kesz termeket vizsgalom meg.
futuretro
17 éve, 7 hónapja és 2 heteEz egy szép eszmefuttatás volt. 🙂 Igazat adok mindenben. Más egyebet nem tudok elmondani. 😄 Én is vízbül veszem ki a zokszigént. Kérem kaccsolja ki! 😄 Én az Uncharted-ben nem csalódtam, pedig nagyon vártam, a Resident Evil 5-ben sem szeretnék. 🙂 Nekem a Grand Theft Auto IV-gyel az volt a legfőbb bajom, hogy rohadtul nem ilyen silányan festett az előzetes videókon. Sokkal komolyabb grafikát vártam. A GRAFIKA NEM MINDEN! De sokszor a szinten aluli minősége elég ahhoz, hogy ne is merülj bele jobban, főként ha sokkal jobbat vártál. Én a Shenmue-nál éreztem azt, amit Te a GTA IV-nél. Él, lélegzik és vele együtt létezel.
ryosan
17 éve, 7 hónapja és 2 heteSok helyen elmondtam már hogy ez nem következő generációs játék,jóindulattal ps2-ről felhúzott produktum.Persze mindenhol leszedték a fejemet,mert a sok vérpistike szerint ennél nincs jobb.Pedig ha egy kicsit körülnéznének…