A minap megérkezett alkotás pedig garantáltan mindkét tábornak kedvezni fog, hiszen bár egy 11 éves programról beszélünk (1998-ban látott napvilágot), összetettsége, milyensége és atmoszférája mind a mai napig megállja a helyét. A DreamForge Intertainment üdvöskéjéről van szó, amely a Sanitarium névre hallgat, és nem csak akkoriban volt nagy név a szakmában, de még ma kimondva a nevét is mindenki elégedetten csettint és nyugtázza meglétét.
Az elképesztő hangulatú, enyhén pszichológiai jelleggel megáldott horrorkaland ugyanis akkoriban rengeteg embert szegezett a képernyők elé, és hiába volt csa egy döntött felső nézetes alkotás, kinézete még akár ma is megállja a helyét. A múlt egyik olyan darabkája ez az alkotás, amelyet minden horror-videojáték szerelmesnek ismernie kell, hiszen őrültsége, kiszámíthatatlansága és története egyszerűen fantasztikus.
Mindez pedig most a GoG.com srácainak hála ismét elérhető, de ami a legfontosabb, átélhető, mindössze 10 dollár ellenében, de cserébe nem csak másolásvédelemtől mentes programot kapunk, hanem garantált Windows XP és Windows Vista kompatibilitást is. Sőt, ha a vásárlás mellett döntünk, akkor az alkotás kézikönyve mellett az eredeti zenéit is külön letölthetjük, amely enyhén plusz pont, hiszen a Sanitarium zenéje sem volt az a könnyű, napsütéshez illő hallgatni való.
Ha felkeltette az érdeklődésedet a játék, esetleg már régen vadászol rá, akkor gyerünk, irány a Good Old Games honlapja!