A Sega egy újabb klasszikusát gondolja újra, faragja át alaposan, hogy a mai követelményeknek megfelelve ismét szervírozza nekünk. Hogy ebből egy csúfos bukás kerekedik-e, vagy egy egészen élvezhető anyagot kalapál-e össze, azt még korai lenne megjósolni, de a legfrissebb képanyagok sem kecsegtetnek sok jóval, ami a készülődő játék küllemét illeti. Mint ahogyan azt a 16 Bit-es verziókban is tehettük, ezúttal is felpattanhatunk hatalmas, erőtől duzzadó teremtmények hátára, hogy onnan nagyobb hatásfokkal szórjuk a halált.
A magunkhoz ragadott fegyverek fejleszthetők lesznek, egyre pusztítóbb eszközöket tákolva össze. A történet az eredeti Golden Axe-ban elmeséltek előtt játszódik, hogy mennyivel, azt egyelőre nem tudjuk pontosan. A főhősünk ezúttal nem Tarik, a barbár lesz, hanem, Tyris Flare, aki félig gladiátor, félig barbár és bár ízlés dolga, elég vadítóan hat az erősebbik nemre. A készítők ismerős barátokat és ellenségeket is felvonultatnak majd a kalandjaink során, amelyet szeptember elején vehetünk majd kézhez. Befutottak a legfrissebb látnivalók, vegyétek szemügyre az anyagot.
A Golden Axe: Beast Rider PlayStation 3-on és Xbox 360-on érkezik tehát hamarosan, mely egyfajta fantasy hack’n’slash/RPG hibrid lesz.
vendeg
17 éve, 8 hónapja és 6 napjaHuh, de jó kis game volt! Volt belőle pc-s változat is, ment osztott képernyőn. Egyike volt az első VGA-s játékoknak. 3 választható karakter volt a barbár, amazon és a törpe. Úgy emlékezem a törpének volt a legerősebb a varázslata.
A 2D-s változat letölthető az arcade szekcióban a LIVE-ról is.
futuretro
17 éve, 8 hónapja és 6 napjaBizony ám. 🙂 Sega Mega Drive-on összesen 3 fő epizód jelent, abból az utolsó csak japánban és volt egy face-to-face bunyós anyag is árkád-on illetve Sega Saturn-on, meg egy Revenge Of Death Adder szintén Mega Drive-on, de az más perspektívát használt. Nekem még Master System-en volt meg az első epizód. 😎 De akik C64-et nyüstöltek annó, azok számára is ismerős lehet. Nagy legenda volt ez az anyag, csak attól tartok, hogy irdatlanul befürödnek ezzel az új epizóddal.
marco
17 éve, 8 hónapja és 6 napjaÉn is imádtam. PC speakeren és covoxon is ömlött a digi hang.🙂 De adlibon csodás volt!😉
marco
17 éve, 8 hónapja és 6 napjaHát a képek alapján nem olyan rossz a dolog. Vagy a játékmenet miatt tartasz a befürdéstől?
futuretro
17 éve, 8 hónapja és 6 napjaNekem sem a képek nem tetszenek, sem pedig a koncepció. Vegyünk néhány régi 2D-s visszatérőt…, Final Fight (Capcom) – Final Fight Streetwise – bazi nagy bukta, After Burner (Sega) – After Burner Black Falcon – nem tarolt, King Of Fighters (SNK) – King Of Fighters Maximum Impact – gyalázat. A régi nagy visszatérőkre nem szentelnek elég nagy figyelmet és siker is ritkán lesz belőlük. Szerintem ez is hasal majd, de ne legyen igazam. 🙂
vendeg
17 éve, 8 hónapja és 6 napjaUgyanez figyelhető meg a régi nagy filmeknél is. Egyszerűen nem hozható vissza a hangulat. Mások a fejlesztők, más elánnal készíti az adott csapat, sokszor maga a koncepció is más. A retro nem véletlenül tölti el az embert jóérzéssel ilyen játékok kapcsán. Akkor sokkal nagyobb, különleges volt egy ilyen játék mint ma. Manapság naponta jelennek meg a hasonló tömegtermékek.
futuretro
17 éve, 8 hónapja és 6 napjaMaximális egyetértésemet tudom kifejezni. 🙂 Szépen szóltál, nagy igazság. A Superman Returns-ön majdnem sírva fakadtam és még sorolhatnám mind mozis, mind pedig játék fronton. Régi motorosoknak ott a MAME, egy aranybánya, az efféle művekből meg köszönjük, mi nem kérünk.
vendeg
17 éve, 8 hónapja és 5 napjaZX spectrumon el voltam ájulva a JETPAC-tól. Aztán mikor lekaptam (800 MS point) a JETPAC REFUELED-et, majdnem bántalmaztam a gépet. 😉 🙂
Spectrumon órákon át körbe-körbe járt az ember a 4 űrhajótípus között, az új programnál pedig pfööööö… 10. pályán game over. A retro részt is hiába töltöm be, sokkal gyorsabbak az ellenfelek mint a régi spectrumon.
Kár érte…