Az alkotást az idei esztendő végére várjuk a boltok polcaira, a nyáron pedig bétára számíthatunk, hogy a végeredmény teljes mértékben kedvezzen a rajongók kívánságainak. Tegnap azonban még vajmi kevés információnk volt a játékról, és bár ez sajnos nem azt jelenti, hogy ma okosabbak lennénk, de legalább az első teaser trailer, illetve a hivatalos platformválasztás már megérkezett.
A múlt napon bekövetkező bejelentéskor egyedül az Xbox 360-as verziók érkezését vehettük biztosra - a Splinter Cell: Conviction ezen változatainak megvásárlói ugyanis egyenes utat kapnak a bétához - ám később egy hivatalos Twitter bejegyzésből megtudtuk, PC-re és PlayStation 3-ra is ellátogat a játék, sőt, az esti órákban a Nintendo Wii is szóba került, mint megjelenési platform. A játék tehát a jelen állás szerint minden valamit is érő rendszerre megérkezik, ám ne merüljünk mély álmodozásba, van itt nekünk még egy teaser trailerünk...
...amely sajnos nem mondd nekünk túl sokat. Azt már a bejelentéskor biztosra vehettük, hogy a Ghost Recon: Future Soldier a jövőben, futurisztikus fegyverekre és képzeletbeli konfliktusokra épít. A teaser tulajdonképpen ebben erősít meg minket, ám szóba kerül benne Oroszország, Afganisztán, de még Norvégia is többek között, így feltehetően egy újabb világméretű konfliktusba csöppenhetünk majd a program betöltése után. Mindez persze csak találgatás, ám ha a trailer után neked is lenne egy jó teóriád ezzel kapcsolatban, azt hozzászólás formájában nyugodtan oszd meg velünk.
#tv#