Hihetetlen? Pedig ez már a valóság.
Steve Perlman, az OnLive egyik fejese rántotta le a leplet a szinte kész állapotban lévő rendszerről, egy videó-interjú keretein belül, amelyet természetesen egy kicsit lejjebb te is megtekinthetsz.
Az OnLive alapja a sok-sok szerver, amelyek valahol egy kupacban teszik a dolgukat. A mi feladatunk csak annyi, hogy előfizetünk a szolgáltatásra, amit onnantól kezdve már bárhonnan elérhetünk, és bármilyen konfiguráció is található a gépünkben, képesek leszünk elfuttatni a Crysis-t is akár, hiszen a számításokat nem a mi gépünk, hanem egy távoli számítógép végzi el, nekünk elég lesz egy mezei internetkapcsolat. Játékokat a rendszeren keresztül lesz lehetőségünk vásárolni, ami a vétel után már végleg a miénk marad, ezen túl pedig már nem kell fájlalni a fejünket olyan dolgokkal, mint a gépfejlesztés, mert nem lesz rá szükségünk.
Ez azonban még csak a jéghegy csúcsa, ugyanis létezik az OnLive-nak egy kicsit elitebb csomagja is, ami annyit tesz, hogy az előfizetés mellé kapunk egy kis szerkezetet, amit microconsole-nak neveztek el a fejlesztők. Ehhez a kis szerkentyűhöz köthetünk egeret, billentyűzetet, de akár még kontrollert is, sőt, 5 megabyte vagy nagyobb internetkapcsolat mellett lehetőségünk lesz 720-as felbontásban is játszani, masszív 60 FPS mellett, ami azért elég szép teljesítménynek nevezhető.
A rendszerhez tartozni fog egy konzolokon már bejáratott Live szolgáltatás is, ami közösségi funkciókat lát el a többi más hasznos dolog mellett. Az OnLive nem bízza a véletlenre a sikereit, hiszen olyan neves kiadókat sikerült maga mellé állítania, mint az Ubisoft, az Electronic Arts, a Codemasters, vagy éppen az Atari.
A rendszer lehetőségei azonban túlmutatnak a valóságon, hiszen az OnLive-on keresztül nem lenne lehetőségünk kalózkodásra, de akár még a PC vs. konzol csaták is megszűnhetnének. A kérdés csak annyi, hogy érett-e a mai világ erre a rendszerre? Túl sok kérdés maradt az éterben egyelőre válasz nélkül, viszont a rendszer alapjait tekintve nagyon is jó kezdeményezés, aminek ezentúl kiemelkedő figyelmet fogunk szentelni. Végezetül nem is maradt más hátra, mint az említett videó-interjú, íme:
#tv#