A bejelentéshez mellékeltek egy videót is az uraságok, amit természetesen kicsit lejjebb te is megtekinthetsz. A mozgóanyagon láthatjuk az eddig kész AI képességeit, bár meg kell hagyni, a rendszer még nem biztos, hogy tökéletesen működik. A kisfilmen látható katonák szépen, ügyesen megtalálják fedezéküket, nem gabalyodnak egymásba, ami elmondható a feltűnő páncélosokról is. Ez első körben apróságnak tűnhet, pedig nem az, hiszen gondoljunk csak egy RTS játékra, ahol a hajunkat téptük akkor, amikor nem voltunk képesek két tankot elirányítani egymás mellett.
Ha minden a tervek szerint alakul, az új Havok mesterséges intelligenciával ilyen már nem történhet meg, csak nehogy túl nehézre sikerüljön, mert akkor rossz célba fog érni a nemes kezdeményezés. Ha szeretnéd megnézni a Havok AI képességeit, kattints a lejátszás gombra…
horiahun
16 éve, 1 hónapja és 3 napjaNem néz ki rosszul. Mostanra már netudom hol tartanak, de a Wolfenstein-t részben ők csinálták, ami mai játék. Szerintem jó volt az FPS nekik.