Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Xiaomi egyértelműen a jó áron érkező és ahhoz még ráadásul korrekt erőt is kínáló okostelefonjaival lopta be magát a felhasználók szívébe, azonban itt nem álltak meg ás néhány új terület mellett jó pár másik piacot is kinéztek maguknak, ahol borsot törhetnek a nagyok orra alá. Az egyik ilyen például a hordozható számítógépek piaca, ahol az ultrabook mezőnyben versenyez a kínai gyártó, méghozzá egyre jobb ajánlatokkal. Nemrég ugyanis bemutatták a legfrissebb Mi Notebook Air 13-as sorozatot, mely komoly fejlesztéseket hozott magával.
A 13,3 hüvelykes Full HD kijelzővel szemben ugyanis a legfrissebb, 7. generációs Intel Core i5-ös vagy i7-es egységek és egy szintén frissnek számító NVIDIA GeForce MX150-es grafikus kártya dolgozik a Windows 10 meghajtásán. A 8GB DDR4-es memória és a 256GB-os SSD mellett a minőségi kivitel és a touchpad-ba épített ujjlenyomat-olvasó emelhető még ki.
miertkellettaregbevezetes
8 éve, 7 hónapja és 1 heteElőrendelni csak 940mx-eset látok egyelőre…
ronalddo
8 éve, 7 hónapja és 1 heteAmíg nincsenek hivatalosan itthon addig biztos nem veszek tőlük semmit.
rdave
8 éve, 7 hónapja és 1 heteHa ez így úgy össze van rakva, mint a telefonjaik, akkor kellene egy nekem…
warriorautobot
8 éve, 7 hónapja és 1 heteNagyon pöpec kis gép, ára meg felüdülés. A Xiaomi legnagyobb előnye az ára! 🙂
totyak
8 éve, 7 hónapja és 1 heteRohadt jól néz ki, rohadt jó a hardvere és rohadtul vastagon fogott a ceruzájuk is az árcédulán.