Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A THQ jóvoltából egy újabb videót látott napvilágot a Homefront című program kapcsán, amely segítségével a játékmenetbe nyerhetünk egy kis betekintést. A Kaos Studios műhelyében készülő alkotás idén március 11-én fog megjelenni Európában PC-re, Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra, a tengerentúlon pedig március 8-án lesz elérhető. A produktum története 2027-ben játszódik és egy olyan fiktív világba kalauzolja el a felhasználókat, amelyben Észak-Korea vív véres harcot Amerikával.
A késztermékben Amerika meggyengült a gazdasági válság miatt, a komcsik ezt ki is használják, támadást indítanak az amcsik ellen és elfoglalják hazájukat. Az alkotásban egy újságíró bőrébe bújhatunk, aki nem nyugszik bele a dolgokba és csatlakozik a helyi ellenálláshoz, hogy felvehesse a harcot a koreai csapatok ellen. A produktumban játszhatunk egyedül, a 32 fős multiplayer mód segítségével pedig barátaink is bekapcsolódhatnak a véres háborúzásba. A szoftverben vezethetünk majd repülőgépeket, harci járműveket, illetve számos helyszínen csatázhatunk, például bevásárlóközpontokban, utcákon és a többi.
vendeg
14 éve, 12 hónapja és 2 napjaiszonyat mód várom ezt a gammát
vendeg
14 éve, 12 hónapja és 2 napjaIgen jól néz ki. Látványos és mozgalmas, a 32 fős multi meg, húúhúúúúúú!🙂