Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Nemrégiben új képek láttak napvilágot a Red Orchestra 2: Heroes of Stalingrad produktum kapcsán, amelyen jelenleg gőzerővel munkálkodik a Tripwire Interactive csapata. A fotókat elnézve már most is nyugodtan kijelenthető az alkotásról, hogy a rendkívül realisztikus módon fogja ábrázolni a II. világháború egyik sorsdöntő ütközetét, a sztálingrádi csatát, amelynek eredményeként fordulópont következett be a keleti hadszíntéren. A németeknek és szövetségeseiknek nem volt hová visszavonulniuk és a szovjet csapatok sem tudtak meghátrálni a város mögött hömpölygő Volga folyó miatt, így a hideg téli hónapok idejére igazi mészárszékké vált a település és környéke.
A felturbózott Unreal 3 motornak betudható pengeéles vizuális és hanghatásoknak köszönhetően az ember pillanatokon belül a hadszíntéren, az események középpontjában érezheti magát az online többszemélyes lövöldében, ahol a siker érdekében, az adott harci szituációhoz megfelelő taktikának legalább annyira fontos szerep jut majd a csatamezőn, mint a felhasználók ügyességének és a jó reflexeiknek. A matéria egyik érdekessége, hogy a belső nézetű akciójátékok világában első alkalommal a német csapatok és szövetségeseik oldaláról is részt vehetünk a sztálingrádi csata sorsdöntő összecsapásaiban.
vendeg
15 éve, 1 hónapja és 3 heteImádom a háborús gamekat, nagyon várom