Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Újabb videocastet mutatott be a Housemarque csapata, akik rengeteg érdekes videojátékot letettek már korábban az asztalra, mégpedig az árkád kategóriában, azonban következő projektjükkel egy kicsit új vizekre akarnak evezni. Bár az árkádos őrület és a kapcsolódó tempók továbbra is megmaradnak, azonban a Returnal címet kapott alkotás keretein belül a külső nézetes akciózás kapta a főszerepet, amit az alábbiakban magunk is szemügyre vehetünk, hiszen nem elég a sok szöveg, a készítők újabb gameplay felvételeket is mutattak a játékról az alábbi videocast részeként.
Ha pedig megtetszett volna az elhangzott információk vagy a látott pillanatok alapján, a Returnal egészen pontosan március 19-én érkezik majd, első körben a PS5 exkluzivitásában.
vape
5 éve, 3 hete és 2 napjaÉrdekes fegyverek vannak benne. 😮
patrik94
5 éve, 3 hete és 2 napjaHudesok a duma.
mordorer
5 éve, 3 hete és 2 napjaIgen király a látványvilág! 😮
fighterlaci
5 éve, 3 hete és 2 napjaEgész jól néz ki, nekem bejön.
totyak
5 éve, 3 hete és 1 napjaNem konkrétan ennél a játéknál, de én azért azt gondoltam, hogy 2021-ben érkező címek még ps4-re is jönnek. Ez a játék igazán nem érdekel, de egy Gow Ragnarök- ben még mindig reménykedem, valahogy úgy érzem az még jönni fog.