Finomodó fizika, még több ütközés a FIFA 15-ben

2014. július 31.
1.9570
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
ted profilja, adatai
ted
Idén is menetrend szerint érkezik az EA Sports zászlóshajójának, a FIFA-sorozatnak a következő része, és szerencsére a készítők igyekeztek megint egy rakás újdonsággal elkápráztatni minket.
 

Ahogy megszokhattuk, megint egy rakás bajnokság több száz csapatával vághatunk neki az éppen aktuális serlegért való küzdelembe.

Idén nagyobb hangsúly kerül a test-test elleni küzdelemre, hiszen a valóságban is egyre fontosabbak a jól időzített kontaktok, így a védők keményebben odalépnek majd, és megjelenik a mezrángatás is, ha máshogy már nem sikerül megállítani a támadót.

Az ígéretek szerint a labda is minden eddiginél valósághűbben reagál majd az érintésre, a legkisebb csúsztatásnak is szerepe lesz beadáskor. A fejlesztők külön figyelmet szenteltek annak, hogy az ismertebb játékosok a személyiségüknek megfelelően viselkedjenek a pályán. Ez persze nem azt jelenti, hogy Pepe akkor is lerúg valakit, ha oda sem nézünk, hanem Messi szívesebben használja majd a bal lábát, Gerrardtól pedig hamarabb várhatunk egy távoli lövést, mint Klose-tól.

A FIFA 15 szeptember 25-én érkezik Európába, és minden lényeges platformra megvásárolható lesz.
2 hozzászólás

gokuvsvegita

11 éve, 10 hónapja

Hát szerintem nem a fifa 15 lesz az első igazi nextgen játék... menő smiley

válasz erre

totyak

11 éve, 10 hónapja

Ez már igazi nextgen élmény lesz nyelvnyújtó smiley

válasz erre
FIFA 15
8.999 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások