"Azt gondolom, hogy sok ember, sokféle feltevést tart életben azzal kapcsolatban, hogy a Square Enix miért jutott erre az elhatározásra. Én úgy gondolom, hogy a döntésük oka a mi konzolunk sikereiben keresendő. Minden fejlesztő ott szeretné látni a játékait, ahol a legtöbb felhasználó van… Ez egy remek partnerkapcsolat köztünk és a Square Enix között. Ők már korábban is készítettek nekünk játékokat és nem tudják figyelmen kívül hagyni azon tényt, hogy hatalmas felhasználói táborral rendelkezünk világszerte…" – magyarázta Albert Pennello, az Xbox globális marketing nagyfejese.
Először is szögezzük le, hogy amit mond, logikus. De arra vajon mi a magyarázat, hogy a PlayStation 3-as verzió csak az Xbox 360-as port elkészülte után fog majd csak megjelenni? Miért tartja vissza a Square Enix a Sony-s változatot a Microsoft verzió portolásának végeztéig? A szimultán megjelenésről szóló, relatív új üzletpolitikájuk fényében döntöttek volna így? Ezt kizártnak tartjuk, hiszen ha például a The Last Remnant esetében nem ragaszkodtak a szimultán kiadáshoz a PlayStation 3 javára, akkor miért ragaszkodnak a Final Fantasy XIII esetében hozzá, a Sony-s megjelenés "kárára"?
Ezek itt a nagy kérdések, amikre válaszokat nem igazán sikerül találnunk, ezért keressük a megoldást a színfalak mögötti, anyagi juttatásokban. Bárhogy is legyen, ezen változtatni sajnos nem tudunk. A Microsoft helyzeti előnyben van és ezt a Sony jónéhányszor fogja még érezni a saját bőrén. A redmondiak mindenesetre a nagyobb számú Xbox 360 popúlácira hivatkoznak, ezt vallják, ez a "hivatalos" álláspontjuk. A Sony vajon miként vélekedik a dolgokról?
ryosan
17 éve, 5 hónapja és 1 heteEgyértelmű hogy vaskos pénzkötegek cseréltek gazdát.Eddig a Capcomot,és sajnos a Segat tartottam a játékipar legnagyobb kurvájának,de csatlakozott hozzájuk a legnagyobb isés át is vette az első helyet.
danyek
17 éve, 5 hónapja és 1 hetemekkora paraszt a microsoft. „mert jók vagyunk”, ha a jó azt jelenti, h kib*szott gazdagok vagyunk és ezért azt teszünk, amit akarunk, akkor igazuk van. fuck microsoft
futuretro
17 éve, 5 hónapja és 1 heteIsmét azonos állásponton vagyunk. A SEGA volt annak idején a Microsoft legnagyobb seggnyalója, a Capcom után, természetesen. A Square Enix is szépen kezd húzni feléjük…, The Last Remnant, Star Ocean: The Last Hope, Final Fantasy XIII… A pénz nagy úr, mindenki seggreül a meglóbált kötegek láttán. Ráadásul a Microsoft úgy adja elő, mintha már ezer éve nagy pajtások lennének. Tud valaki a Final Fantasy XI/Wings Of The Goddess-en kívül mást címet mondani, amit a Square-ék készítettek Xbox-ra? Egy játék és máris hatalmas „haverok”. Én nem akarok pártoskodni, mert a pozíciómnál fogva nem is tehetem, de azért ami eleve sántítós, azt illik szóvátenni. Én megtettem. Kinek is köszönheti a Square, hogy nem haltak el a Nintendo-val való porösszerúgás után? Csak párat a nagyok közül… Final Fantasy VII, VIII, IX, X, Ehrgeiz, Parasite Eve, Parasite Eve II, The Bouncer… Ha nem lefizették őket, akkor egyszerű árulók, ha meg igen, akkor a Microsoft hazudott.
vendeg
17 éve, 5 hónapja és 1 heteLegalább még a jó öreg Naughty Dog kitart a Sony mellett (vagy már az sem?). Ez meg egy nagy faszság, majd pont csak úgy átpártolt a Square az X360-hoz. De nem érdekel, csak jöjjön ki PS3-ra. Igaz, minden fórumon szinte hallom az X360-as tábort, hogy a Final Fantasy XIII-re verik magukat. Aztán a legtöbbje nem is játszik vele. Pfff… Szánalom a köbön.
rambo
17 éve, 5 hónapja és 1 heteHuppsz, elfelejtettem bejelentkezni. 😄 Na mind1, a vendég az én vagyok. 😛