"Abszolút nem lesz Japánban Xbox 360-as átirat a Final Fantasy XIII-ból…" – nyilatkozta Toriyama-san. Mindenki számára ismert, hogy a hihetetlenül népszerű sorozat tizenharmadik darabja Észak-Amerikában és Európában a redmondiak masinájára is megjelenik majd, nem kis meglepetést okozva az E3-as bejelentéssel. Jelenleg gőzerővel dolgoznak a játék Sony-s változatának befejezésén.

Amint azzal elkészültek és jövőre elstartol Japánban, jöhetnek a lokalizált, angolosított változatok, mindkét platformra. A Square Enix szimultán megjelenéssel számol, ami ugyebár annyit jelent, hogy egy időben érkezik mindkét platformra, egy eddig ismeretlen időpontban. Remélhetőleg a következő esztendőben hozzánk is befut majd a régen várt folytatás, de erre jelen pillanatban nem mernénk mérget venni. Feszülten fogyeljük a fejleményeket.