Az úriember továbbá elmondta, hogy figyeltek és reagáltak is a rajongók visszajelzéseire, igyekeztek tanulni is ezekből, éppen ezért javítottak a játékosok irányításán, reakcióidején és a mindig sebhelyet jelentő intelligenciájukon is. Így véleményük szerint a FIFA 10 napjaink legvalószerűbb futball-élményét nyújtó alkotása lesz.
A sajtónyilatkozat alapján az új részben számíthatunk jobban kiegyensúlyozott magas átívelésekre, fejlesztett kapus-intelligenciára, valószerűbb lövésfizikára, kevesebb kapufára, de ez csak néhány kiemelt dolog, amin a fejlesztők csiszolgatni fognak az előző FIFA részhez képest.
Ugyanakkor a FIFA 10 Menedzser módját is hatalmas érdemi változás fogja érni, amely szám szerint 50 újdonságot jelent, de az igazi nagy durranások még hátravannak a játékkal kapcsolatban, hiszen a tervek szerint lesznek új játékmódok és ezekre vonatkozó újítások is.
A FIFA 10 előreláthatólag az idei év őszén jelenik meg, a következő platformokra: PlayStation 3, PlayStation 2, Xbox 360, Nintendo Wii, Nintendo DS, PSP, PC és mobilplatformok.
vendeg
16 éve, 4 hónapja és 1 heteJÖJJÖN már ki akarok játszani !!!!!! 😕😛🙂🙂
vendeg
16 éve, 2 hónapja és 1 hetemár rég kijött😄