Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Liverpool klubcsapat és a spanyol válogatott jeles futballistája csatlakozik a korábban bejelentett Lionel Messi-hez a Pro Evolution Soccer 2010 borítóján, jelentette be a sorozat mögött álló Konami európai szárnya. A népszerű labdazsonglőr huszonöt esztendős és egy igazán sikeres szezont tudhat maga mögött, klub és válogatott szinten egyaránt, így a választás nem meglepő, marketing szempontból erős vonzerővel rendelkezik.
Az idén érkező felvonás tovább mélyíti az eddig is híresen komoly életszerűséget, a játékosok a virtuális pályán is rendelkeznek majd a valódi életben megcsodált képességekkel, és persze nem utolsó sorban a küllemük, illetve mozgáskultúrájuk is tovább finomodik a korábbi részekhez viszonyítva. A legfrissebb jelentés alapján tehát immáron két futball sztárja is van a Pro Evolution Soccer 2010-nek, a borítóról biztosan visszaköszön majd Lionel Messi és az újonnan leszerződött, Fernando Torres is, népszerűsítve az ősszel érkező, legújabb játékadaptációt.
tibit
16 éve, 7 hónapja és 7 órájaAz Futu nem Franando Torres, hanem Fernando Torres!😎
Amúgy meg nem olyan biztos az, hogy Liverpoolos marad, jön majd a Manchesterbe 😄😄 yepp, cirka 60millió fontért, ha csak az a rohadt Chelsea nem….😮😕
futuretro
16 éve, 7 hónapja és 3 órájaIgen, tudom, Tibit, a hírben elírtam, a címben helyesen volt feltüntetve. Sorry, kis baki becsúszott, javítva. Köszönöm.
tibit
16 éve, 6 hónapja és 4 heteMindenki hibázhat!😉
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 4 heteNEM HIBÁZHATSZ!!😄😄😄😄 (R)
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 2 hete🙂🙁😉😉😛🙂😎 pes 2010 fifa 2010…
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 1 napjatores egy lezbi geci mesi meg a legjobak közöt van
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 1 napjamesi a legjob a fifa 10 ben a legjob
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 1 napjaamúgy a fifa 10 megvan nekem nekte meg nincs 😄😄😄
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 1 napja😄😄😄😄:juhí megvan fifa 10
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 1 napjameg érdemelné most 2009-ben meszi az aranylabdát
vendeg
16 éve, 2 hónapja és 6 napjamind kettő egy nagy balek és lezbi
😄
tibit
16 éve, 2 hónapja és 6 napja😄😄 Jaja, én is ezt a filozófiát vallom!
GO Man Utd!😛
vendeg
16 éve, 2 hónapja és 4 napjaa fifa 10 nem meszi a se toresz hanem c. ronáldó és ricsárdó kaká
vendeg
16 éve, 2 hónapja és 4 napjaigazad van neki a men utd-ben a helye 😉
vendeg
16 éve, 2 hónapja és 4 napjaén JÓZSIKA vagyok és eben nagyon nagy igazad van
vendeg
16 éve, 2 hónapja és 2 napjanagyon roszul tévec sinterkém
😄😄😄😄
tibit
16 éve, 2 hónapja és 2 napjaKösz! 😄 Sajnos nem jött össze a transzfer, de jobb is ez így, Torres nagyon sérülékeny játékos, a „fél” szezont kihagyja. Liverpoolnak nagyon nem megy mostanában.😛 Sajna a Chelsea, Arsenal meg zúznak mint a állat! 😮
tibit
16 éve, 2 hónapja és 2 napjaEgyezek, még hátra van 2 hónap, Messi nagyon kenyte 09′ első felében, de a második már nem volt a régi!
Bár mást nem nagyon tudok elképzelni helyette. 🙁 Ki más kapná meg?
vendeg
16 éve, 2 hónapja és 1 napjaxavi kapja meg az aranylabdát
vendeg
16 éve, 2 hónapja és 1 napjaz a rohat r.madrid ha nem veszi meg c.ronáldót job lene a man utd nem így van TIBi
tibit
16 éve, 2 hónapja és 1 napjaHát nem tudom! Valencia akit az ő pótlására vettek, szerintem nagyon jól megállja a helyét! A Man Utd. nem lett gyengébb, a Chelseaből lett nagyon jól felépített csapat, Ancelotti nagyon jól végzi a dolgát, bár azt tegyük hozzá, hogy már így is egy erős csapatot kapott a keze alá! A liverpool sokkal szarabb lett, aminek örülök!😄
tibit
16 éve, 2 hónapja és 1 napjaXavi? 😄 Na ne máá. Akkor inkább már másodszorra C.Ronaldo!😉
vendeg
16 éve, 1 hónapja és 4 heteakor má rooney
vendeg
16 éve, 1 hónapja és 4 heteakor má rooney
tibit
16 éve, 1 hónapja és 4 heteNem mondasz hülyeséget! Rooney nagyon jól játszik, mindig, de ahhoz, hogy az aranylabdát megkapja sztem még sok gólt kell lőnije, sokat, mert csak így figyelnek majd fel rá, ezt nézik leginkább! És sztem ez egy nagy hiba.
vendeg
16 éve, 1 hónapja és 3 heteamúgyis tores nagyon béna minek kelene a man utd-be
😄😄😄😄😄😄😄😄😄😄😄😄😄
vendeg
16 éve, 1 hónapja és 1 heteC.RONALDO A VILÁG LEGJOBB FOCISA MEG A LEG SZEBB FERNADO TORES NAGY CIRA FASZ ÉS MÉG CSUNYA IS
vendeg
16 éve, 3 hete és 5 napjaFernando Torres a vilag masodik legjobb focisa Messi utan. Torres vonzo .
vendeg
16 éve, 3 hete és 5 napjaTorres 2009-2010 kozott a vilag legvesszejesebb csatara. 12 meccs alatt 11 gol.
vendeg
16 éve, 3 hete és 5 napjaTorres jobb mint az idiota Messi es mint a lenyalthaju idiota Ronaldo. Torres a nyero .
tibit
16 éve, 3 hete és 5 napjaHa már egy óvodás rálép a lábára lesérül 2hónapra!
Felőlem rúghat 12 meccs alatt 20gólt is, ha a maradék 30on nem játszik egy percet sem! 😛
2009-2010 legveszélyesebb csatára? hehh, hol van még a szezon vége?!! Idén még alig játszott, várd ki a végét.
vendeg
16 éve, 2 hete és 5 napjakirály hogy torres ott van a borítékon
vendeg
15 éve, 10 hónapja és 4 napja🙂 igy van
vendeg
15 éve, 10 hónapja és 2 napjaa nagy francokat király c.ronaldo sokkal jobb!!!!!!!!!!!!!!!😕
vendeg
15 éve, 9 hónapja és 3 heteHuje toress
vendeg
15 éve, 8 hónapja és 1 heteMessi mindenkinél jobb
vendeg
15 éve, 8 hónapja és 1 hetemessi sokkal jobb
vendeg
15 éve, 8 hónapja és 1 heteigazad van ez a két legjobb😉
vendeg
15 éve, 6 hónapja és 4 hete😉😉😉 mesi akemény
vendeg
15 éve, 4 hónapja és 4 hetemessi a világ legjobb focistája és c.ronaldo egy nagy szar
vendeg
15 éve, 4 hónapja és 4 heteez így van
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 4 napjadrukolok neked tevagy legjobb🙂:javascript😖etHTML1(‘😉’😉cool:😉😉
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 4 napjanagy tores legjob
legjob
legjobb
😉😮🙂😎😄
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 4 napjatores legjob jo hogy csatlakozna huhuhuhuhuhuh😎😄😎😎😄😎😄😎😉😉😉😉😉😉😉😉😉😉😉😉😉
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 4 napjatores a kemény😮😮😮😮😮😄😄😄🙂🙂🙂
vendeg
14 éve, 11 hónapja és 4 napjatorres a király!!!
vendeg
14 éve, 11 hónapja és 4 napjaez igaz de torres is jó
vendeg
14 éve, 11 hónapja és 4 napjaMESSI A KIRÁLY MEG TORRES
vendeg
14 éve, 11 hónapja és 4 napjaSZERINTED!!!!!!!! torres a király!!!!!+ messi!!!!!!