Félmillió felett a Bastion

2012. január 01.
1.6361
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Végre befutottak az első hivatalos eladási adatok a Supergiant Games által fejlesztett Bastion-ról, amely a tavalyi esztendő indie alkotásai közül igencsak kiemelkedett.

Ez pedig természetesen az eladásokban is megmutatkozott, hiszen a letölthető akció-szerepjáték a fejlesztők közleménye szerint túllépte a félmilliós álomhatárt, ami valóban álom egy kiadó nélküli, mondhatni garázsprojekt számára.

Az eladások természetesen a PC-s, illetőleg az Xbox 360-as változatok adatait együttesen tartalmazzák és bár kíváncsiak lettünk volna rá, a Supergiant Games nem közölte velünk, hogy melyik platformra milyen arányban oszlanak meg az eladások. A Bastion ugyanakkor augusztus óta teljesítette ezt az elképesztő adatot, akkor jelent ugyanis meg az Xbox Live Arcade és a Steam kínálatában, amely rendszereken azóta is vezető helyet tölt be az indie címek között. Vajon meglesz az első millió is? Őszintén kívánjuk, hogy így legyen, hiszen ha valami, akkor a Bastion megérdemelné a komolyabb sikert.

Ugye, nem mulasztottad el Bastion' target='_blank' rel='nofollow'>Bastion tesztünket?
Bastion-ról, amely a tavalyi esztendő indie alkotásai közül igencsak kiemelkedett.'>
8 hozzászólás

Braddock

14 éve, 6 hónapja és 2 napja

A régi szép idők mikor még csak ilyen gamek voltak!mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 6 hónapja és 3 napja

naon jo game de egy ido utann unalmas de majd nekiallaok ujra

válasz erre

marco

14 éve, 6 hónapja és 3 napja

jezzahun írta:
már sajnálom hogy nm vettem meg még amikor olcsóbb volt steamen...szomorú smiley
Mindenki követhet el hibát jezzahun.mosolygó smiley

válasz erre

jezzahun

14 éve, 6 hónapja és 4 napja

már sajnálom hogy nm vettem meg még amikor olcsóbb volt steamen...szomorú smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 6 hónapja és 4 napja

Nem csodálom hogy ennyien játszanak vele. Nagyon szép, tök jó zenéje van. Élvezetes játék!

válasz erre

Vendég

14 éve, 6 hónapja és 4 napja

+1. Remélem, lesz 2 is.

válasz erre

Vendég

14 éve, 6 hónapja és 4 napja

Egyetértek. A tavalyi év egyik legjobb játéka nálam.

válasz erre

Vendég

14 éve, 6 hónapja és 4 napja

A Bastion nagyon jó game megérdemli a sikert!

válasz erre
Bastion
3.500 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja