A hétvége folyamán egy újabb ilyen összeborulás szemtanúi lehettünk, lévén a jelenleg még ismeretlen Xaviant fejlesztőcsapata adta tudtunkra, hogy szövetkezett a Crytek brigádjával, és legújabb – ami egyben első is lesz – alkotásukhoz a CryEngine 3-at használják fel. Sajnos magáról a játékról nem sokat tudunk, csak annyit, hogy a Lichdom névre hallgat, és egy akció-szerepjáték stílusban készülődik, de sem konkrétabb tematika vagy elképzelés nem hagyta el a fejlesztők száját, ami jelen esetben nem a legszerencsésebb, mindenesetre az ilyenkor szokásos „én is boldog vagyok”, illetve „ő is boldog” nyilatkozatok azért elhangzottak, így mi is boldogok vagyunk, valamint várjuk az első konkrét információkat, de nem utolsó sorban képeket a CryEngine 3-mal működő Lichdom-ról!
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Crytek által kifejlesztett CryEngine grafikus motort már számtalan stílusban és műfajban láthattuk a múltban, első kivetülése szép volt ugyan, de kicsit optimalizálatlan, a második továbbprogramozott változata már jól futott a legtöbb konfiguráción, és mellette még szebb is lett. Manapság pedig az engine harmadik generációjánál tartunk, amely első ízben került multiplatformosításra, ezáltal pedig látványban többet, optimalizálás tekintetében pedig jobb teljesítményt nyújt a motor, amelyet egyre több és több fejlesztőcsapat vásárol meg magának, köszönhetően könnyű kezelhetőségének.
shade
15 éve, 10 hónapja és 1 heteEz nemlesz jó a kép alapján. Nemfogja kihasználni eléggé a grafikus motort. Ahogy az Aion a cry2-t.
maniac
15 éve, 10 hónapja és 1 heteA kép nem a játékból van, hanem egy CryEngine 3 prezentációból, speciel most szóltad le a grafikus motort.😄😄😄 Nincs még képünk a projektről, csak annyit tudunk róla, hogy van, illetve, hogy RPG lesz…
shade
15 éve, 10 hónapja és 1 heteMilyen prezentáció ez? Eddíg mindegyiket láttam, ezt nem. Ezen a képen olyan mint a queke 3 komolyan.
shade
15 éve, 10 hónapja és 1 heteJa látom már! Ezek ilyen üveg golyók amik tükröznek valamit. Hátmondjuk akkorsem a legszebb. Érdekelne ez a prezentáció.