Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Google óriási lendülettel halad a felhasználók felé, hiszen az Android rendszerű okostelefonokokkal nagyon sok embert értek már el, a Chrome OS-t futtató olcsóbb laptopok pedig egyre népszerűbbek. Ezt a népszerűségi növekedést az eladások mellett a nagy gyártók felsorakozása is jól mutatja. A gyártók egyre több, úgynevezett Chromebook készüléket mutatnak be, a következő lépés pedig a világszintű terjesztés kell hogy legyen. Sajnos egyelőre nálunk nem számítanak mindennapos eszköznek, pedig árukkal és korrekt tudásukkal a magyar vásárlókat is meg tudják győzni.
Az ASUS igen sok tapasztalattal rendelkezik a laptopok terén, így a Chromebook családjuk is egészen biztosan a piac kedvelt figurájává növi ki magát. Ezt hivatott segíteni az ASUS C200 is, mely 11,6 hüvelykes kijelzőjével, valamint vékony és könnyű kialakításával remek társ lehet a mindennapok során. A termékhez elméletileg 2 évig ingyenesen jár 100GB Google Drive tárhely, valamint az akkumulátor is nagyon sokáig bírja majd. Várható még egy C300 néven érkező bátyus is, mely 13 hüvelykes kijelzőt kap majd.
zolika1994
11 éve, 9 hónapja és 2 heteEgy touchscreen-t hozzácsapnék és nagyon jó kis gép lenne. Bár íyg se a legrossszabb.
totyak
11 éve, 9 hónapja és 2 heteNagyon jó áron kellene jönnie, hogy egy ilyet válasszak. Mellesleg gondolom később az os cserélhető rajta.
italianman
11 éve, 9 hónapja és 2 heteÉn úgy gondolom ,hogy a laptop és tablet keverése nagy hülyeség, de amúgy nekem se jön be.
kpal
11 éve, 9 hónapja és 2 heteKészülék tetszik ,de op nem…
marco
11 éve, 9 hónapja és 2 heteUbuntu felmegy rá simán, de nem marad hely. 16gb háttértár körül szokott benne lenni.
Nem látom életképesnek a Chromebook szisztémát, de tudom hogy nem lesz igazam, mert az Androidot is el tudják adni, a fészbukk is működik, az emberek veszik a szart mint a cukrot.