Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Honor viszonylag hamar kibújt a Huawei szárnyai alól és néhány szempontból még előnyösebb készülékeket is kínálnak, pláne a hazai viszonylatokat tekintve, hiszen remek ár/érték arányú, modern mobilokkal van dolgunk. A tavalyi év egyik legjobb készüléke egyértelműen az itthon is baráti áron kapható Honor 8 volt, nemrég pedig felbukkant az utód, mely szintén nagyon jónak ígérkezik. A képek alapján komolyabb változásokat is eszközöltek, hiszen az ujjlenyomat-olvasó az előlapra került, ami sokak számára hatalmas pozitívum.
Szerencsére a dupla hátsó kamerás felállás megmaradt és hardveresen is egy erős készülékre számíthatunk, hiszen egy komoly Kirin chipkészlet és szerintünk 4GB RAM kaphat helyet a mobilban. Azt egyelőre nem tudni, hogy mikor debütál, de vélhetően ősszel érkezik meg a piacra.
tommy
8 éve, 9 hónapja és 22 órájaCsinos cuccokat csinálnak.
vape
8 éve, 9 hónapja és 20 órájaOhh előre került itt is az ujjlenyomatolvasó? 😮 Az bizony sokkal kényelmesebb, jó döntés.
ronalddo
8 éve, 9 hónapja és 20 órájaNekem pont a hátul lévő tűnik kényelmesebbnek. Természetesen is úgy fogom a telefont hogy ott az ujjam, sokkal könnyebb kioldani.
warriorautobot
8 éve, 9 hónapja és 5 órájaMindkét megoldás szerintem jó.
Nekem ehhez hasonló van, de szerintem is kényelmes a hátlapi, de ha mondjuk csak az asztalon van és nem akarod felkapni akkor jó az előlapi is. 🙂
totyak
8 éve, 9 hónapja és 4 órájaAz apró részletek nagyon szépek a telefonon, de összességében jellegtelen az egész, minden telefon ugyanolyan manapság.