Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Nintendo nem tartja Japán kicsiny szigetén a korábban megjelent fekete WiiMote, Nunchuk, Wii MotionPlus triót, ugyanis megerősítést nyert, hogy Amerikában már idén karácsonykor vásárolhatnak belőle hazai darabokat a kiotói konzol tulajdonosai. Arról egyelőre nem szólnak az értesülések, hogy a fekete kiegészítőkhöz színben passzolós masina is megjelenik-e, de erre a perifériák érkeze után igen jó esélyeket látunk. Európáról jelenleg hallgatnak a nagy N illetékesei.
A Wii Fit fantasztikus sikerein feltörekvő Wii Fit Plus szintén szóba került, amely immáron napra pontos megjelenési dátumot hordoz a címe mellett, a tengerentúlon október kilencedikétől vásárolhatják meg a kibővített fitness produkciót a mozogni, esetleg fogyni vágyók. Az ára szintén publikus már, a Wii Fit Plus és a Balance Board kombóért kereken száz Dollárt kell a pénztáraknál hagyni, míg a különálló szoftverért csupán húsz amerikai Dollárt. Ez utóbbi abban az esetben működőképes, ha már rendelkezünk otthon egy plasztik deszkával, egyéb esetben a bundle az egyetlen ésszerű opció.
richie8
12 éve, 5 hónapja és 1 heteGazdag jézuska lesz az amcsiknak is 😛