Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Capcom pontos megjelenési dátummal ruházta fel a Resident Evil: Revelations 2-t, így végre kiderült, hogy pontosan mikor is számíthatunk a kérdéses horrorjáték premierjére. A négy részletben érkező alkotás első felvonása február 18-án látja meg a napvilágot, majd ezt követően a második február 25-én, a harmadik március 3-án, a negyedik pedig március 11-én érkezik két-két újabb fejezettel a középpontban, egyenként 6 dolláros árcédulával.
Az epizódokhoz kiváltható lesz majd egy Season Pass is 25 dollár ellenében, amihez számtalan extra is jár majd, így többek között például két extra fejezet, amelyek Mora és Natalia történetét mesélik majd el.
Természetesen a Resident Evil: Revelations 2 egyben, dobozos formában is elérhető lesz majd, erre azonban március 13-ig kell várniuk a rajongóknak.
kpal
11 éve, 1 hónapja és 2 heteZSíír 😮😄😉
totyak
11 éve, 1 hónapja és 2 heteEzt minek 4 részre bontani, mikor alig van a részek között pár nap? Adnák ki egy hónappal később, de kompletten.
tommy
11 éve, 1 hónapja és 2 heteEzt a szétdarabolást én sem értem. Talán az lehet a háttérben hogy így egy egy epizódban felbukkant bugok alapján a többiben javítják őket…
bvektor
11 éve, 1 hónapja és 2 heteTeljesen igazad van, de sajnos itt már nem a játék minősége és a játékosok a mérvadók, hanem, hogy mennyit fizetnek.