Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bár a múltban már elhangzott, hogy a Napoleon: Total War feltehetően február 23-át választja majd hivatalos megjelenési dátumául, az illetékesek mégis nagy örömkönnyek közepette adták tudtunkra a játék hivatalos Twitter oldalán, hogy ez a dátum továbbra is szent és sérthetetlen, valamint immár száz százalékig hivatalos. A hír - bár semmilyen kétséget nem vet fel, ha igazságtartalmát nézzük - alátámasztására szolgál az a hivatalos közlemény is, amely szerint a The Creative Assembly már a hét végére elkészül a program kész verziójával, és végre aranylemezre égeti játékát, amely egyenesen Bonaparte Napóleon korába repít vissza minket.
Az alkotás betöltése után a stratégiák egyik legjobbika tárul majd elénk, hogy egy igazán velős kampány keretein belül megismerjük a neves hadvezér életét, de elsősorban híres ütközeteit. Lehetőségünk lesz Napóleon mellett, de ellene is harcolnunk, sőt, akár még a történelemkönyvekben leírtakat is módosíthatjuk, ha éppen ahhoz lenne kedvünk, persze mindez nem lesz túl egyszerű, a csatatéren ugyanis egy időben nem néhány, hanem több száz, esetenként több ezer ember mozgását kell figyelemmel követnünk és irányítanunk. Ha már unod az Empire: Total War-t, akkor vesd bele magad a Napóleoni háborúkba, a friss hírek szerint, február 23-án.
tibit
16 éve, 3 napja és 14 órájaNagyon ígéretesnek tűnik a szememben!🙂 És tudom, hogy nem fog csalódást okozni. 😉
vendeg
15 éve, 11 hónapja és 3 hetealig várom